2014. 05. 20.

Ukrajna Európa fékezője

UKRAJNA fékezi EurópátUkrajna fékezi Európát 

Az ukrajnai válság olyan veszélyt jelent, ami komoly gazdasági következményekkel jár – véli Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. „Az ukrajnai válság nehezen felmérhető veszélyt hordoz magában, amint nehéz előrelátni azt is, hogyan terjed ki ez a veszély más országokra” – jelentette ki a német Handelsblatt lapnak adott interjúban.

Lagarde azt tartja, hogy a nemzetközi közösségnek magára kell vállalnia Ukrajna gazdasági „megmentésének” költségeit, mivel „nincs más választása”. Ezek a költségek pedig – az IMF szakértőinek számításai szerint – jóval meghaladják a korábbi számításokat, amelyek alapján a szervezet úgy döntött, hogy 17 milliárd dollárt folyósít Kijevnek két évre. „Ukrajnának sokkal többre van szüksége” – hangsúlyozta Christine Lagarde.
**
Akik az Ukrán válságot előidézték, azok most mit segítenek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése