2014. 05. 30.

Magyarország befogadná a halálra ítélt keresztény nőt

Meriam-Ibrahim 2918728b-478539A magyar Külügyminisztérium is tiltakozik Szudánnál a május 15-én kötél általi halálra ítélt terhes, keresztény nő miatt. Franciaország, Nagy-Britannia és az Amnesty International is kérte már a szudáni bíróságot, hogy engedjék szabadon Meriam Jahíja Ibrahimot, aki ítélete óta a börtönben már meg is szülte lányát.
A Külügyminisztérium felszólítja Szudánt, hogy vonja vissza a Meriam Jahíja Ibrahimra kiszabott halálos ítéletet, és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben vállaltakkal összhangban tartsa tiszteletben a vallásszabadságot érintő alapvető emberi jogokat - közölte szerdán a Külügyminisztérium.
A nőt hitehagyás miatt ítélte kötél általi halálra a bíróság május 15-én. Tárgyalásán mindvégig hangoztatta, hogy sosem változtatta meg a vallását, egyszerűen arról van szó, hogy anyja ortodox keresztényként nevelte, mivel muszlim vallású apja nem élt a családdal. A szudáni iszlám jog szerint a nő apja miatt muszlimnak számít, így pedig büntetendő, hogy keresztény férfihoz ment férjhez.
Hétfőn Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes és Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a tárca azonnali fellépését kérte a hitehagyás miatt a közelmúltban halálra ítélt állapotos szudáni nő ügyében. A 27 éves nő közben megszülte gyermekét a börtönben.
A Külügyminisztérium közleményében határozott aggodalmának adott hangot az ítélettel kapcsolatban, mint írták, álláspontjuk szerint a vallásszabadság mindenkit megillető általános emberi jog, amelyet a világ minden táján meg kell védelmezni.
A tárca demarsot (szóbeli figyelmeztetést) adott át Szudán bécsi nagykövetségének, az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozó nagyköveti bizottságának hétfői brüsszeli ülésén pedig Magyarország nagykövete soron kívül felvetette a kérdést. Felszólalásában elmondta, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten foglalkozik az üggyel, és a genfi magyar ENSZ-nagykövet is hasonlóképpen járt el az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalánál.
Meriam Jahíja Ibrahim ügye hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. Több ország, köztük Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is elítélte a bíróság döntését.
Az Amnesty International jogvédő szervezet a nő azonnali szabadon bocsátását kérte. Korábban a szervezet azt közölte, hogy az asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva a Kartúm szomszédságában található Omdurman női börtönében. Az Amnesty International szerint Meriam Jahíja Ibrahim az anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal. Később egy dél-szudáni keresztény férfihoz ment férjhez.
**

Semjén Zsolt befogadná a Szudánban halálra ítélt keresztény nőt 

afriport.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése