2014. 05. 20.

A békét nem tárgyak adják, hanem egy személy

Aki befogadja szívébe a Szentlelket, az szilárd és végtelen békére lel, nem úgy, mint aki a pénz és a hatalom kínálta nyugalomra bízza magát. A Vatikáni Rádió híradása szerint erre tanított a Szentatya március 20-án reggel a vatikáni Szent Márta-Házban bemutatott szentmisén.


A dolgok: a pénz, a hatalom, a hiúság adta béke szemben áll a Szentlélek békéjével. Az első hamar tovatűnhet: ma gazdag vagy, hatalmas, holnap nem. A másodikat azonban senki nem veheti el tőlünk,  ezért ez végleges béke. Ferenc pápa János evangéliumának 14. fejezetéhez fűzte gondolatait, amelyet a napi liturgiában olvasunk Krisztus békéjéről. Jézus, mielőtt átadja magát a szenvedésnek, elbúcsúzik tanítványaitól: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Ez a béke egészen más, mint amit a világ ad nekünk, amely kissé felületes, valamennyire nyugodt és örömteli, de csak egy bizonyos szintig.

„Vegyük például a gazdagság nyújtotta békét – magyarázta a pápa. Mondhatjuk: ’Hiszen én békében vagyok, mert elrendeztem mindent egész életemre, nincs miért aggódnom többé.’ Ezt a békét adja nekünk a világ. Ne aggódj, nem lesz gondod, mert sok pénzed van… Ez a gazdagság békéje. Jézus pedig azt mondja, hogy ne bízzunk ebben a békében, és nagyon realistán figyelmeztet: ’Vigyázzatok, mert vannak tolvajok… A tolvajok ellophatják a vagyonotokat.’ A pénz nyújtotta béke nem végleges. A fém is berozsdásodik, a tőzsdei összeomláson elúszhat minden pénz. Nem biztos ez a béke, felületes, időleges” – figyelmeztetett a pápa.
Ez az érvelés igaz a másik két békére is, amit a világ adhat nekünk. Az egyik a hatalom, amely nem működik, hiszen egy puccs elragadja tőled. Ugyanígy a hiúság is: ma tisztelnek, holnap sértegetnek, amint Jézussal történt virágvasárnap és nagypéntek között.

Egészen más természetű azonban az a béke, amelyet Jézus ajándékoz nekünk:
„Jézus békéje egy személy, a Szentlélek! A feltámadás napján Jézus eljön a cenákulumba, és így köszön: Békesség nektek! Megkapjátok a Szentlelket. Ez Jézus békéje: egy személy, egy nagy ajándék. És amikor a Szentlélek belép a szívünkbe, senki nem veheti el tőlünk a békét. Senki! Ez a béke végérvényes! És mi a mi dolgunk?” – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt:  „az, hogy őrizzük ezt a békét, amely nem a miénk, amelyet egy másik személytől kapunk ajándékba, aki a szívünkben lakozik, és elkísér bennünket egész életünkben. Az Úr adta nekünk ezt a békét.”

Ezt a békét a keresztségben és a bérmálásban kapjuk, de főként úgy, ahogy egy kisgyermek kapja az ajándékot: feltételek nélkül, nyitott szívvel. A Szentlelket pedig nem szabad kalitkába zárva őriznünk, segítséget kell kérnünk Isten e nagy ajándékától: „Ha veletek van a Szentlélek békéje és tisztában vagytok ezzel, ne nyugtalankodjék a szívetek. Legyetek biztosak. Szent Pál azt mondja, hogy sok megpróbáltatást el kell viselnie annak, aki be akar menni a mennyek országába. Ez mindegyikünkre igaz. Kisebb-nagyobb megpróbáltatások állnak előttünk. De ne nyugtalankodjék szívetek (vö. Jn 14,1), ez Jézus békéje. A Szentlélek jelenléte által megnyugszik szívünk. Nem érzéketlenné válik, hanem békére lel. Legyünk tudatában ennek a békének, amelyet csak Isten jelenléte adhat nekünk” – hangsúlyozta kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése