2014. 05. 27.

Őszentsége az újságírók kérdésére a repülőgépen válaszolt



Imatalálkozó az izraeli és a palesztin vezetőkkel a Vatikánban, a keresztények egysége, a szexuális visszaélések esetei, a Római Kúria reformja, a családról szóló szinódus az elváltak és újra házasodottak áldoztatásáról és a papi nőtlenségről, majd közelgő ázsiai utazásai Dél-Koreába, Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre, végül pedig egy esetleges lemondása a pápaságról ezek voltak azok a főbb témák, amelyekről az újságírók kérdezték a pápát.

A Szentatya egyszerű és közvetlen stílusban válaszolt a szerteágazó kérdésekre. Meghívása Simon Perez és Mahmud Abbasz elnöknek a vatikáni imatalálkozóra nem a közvetítést, hanem az együttes imát célozza: „Sokat imádkozom az Úrhoz, hogy ennek a két vezetőnek, ennek a két kormánynak legyen bátorsága előremenni. Ez az egyetlen út a békéhez”.

Jeruzsálemről vallási szempontból szólt a pápa, mint a béke városáról a három vallás számára.
Bartolomeosz pátriárkával az egységről beszéltek, amit menet közben érünk el. Nem egy teológiai kongresszuson, ahogy Athenagorasz mondta VI. Pálnak: „Mi együtt megyünk, nyugodtan, a teológusokat pedig mind egy szigetre tesszük, hadd vitatkozzanak egymás között!” Az egységért tehát együtt kell zarándokolni, együtt kell imádkozni és dolgozni, segítve egymást. Vegyük például a Húsvét kérdését, amelyet katolikusok és ortodoxok ma különböző időpontokban ünnepelnek. A pápa hozzáfűzte: „Mert egy kicsit nevetséges: ’Mondd csak, a te Krisztusod mikor támad föl? - A jövő héten. – Hm, az enyém a múlt héten támadt föl…’ Húsvét dátuma az egység jele”.
A Bartolomeosz pátriárkával való kapcsolatáról így nyilatkozott: „Testvérként beszélünk egymással. Szeretjük egymást, kölcsönösen beszámolunk kormányzásunk nehézségeiről. Sokat beszéltünk az ökológia problémájáról, amely mindkettőnket aggaszt. Össze akarunk fogni ennek a problémának a megoldására”.

Ami a papok részéről kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket illeti, a pápa úgy fogalmazott: „Ez olyan, mintha elárulnánk az Úr testét, olyan mint a fekete mise”. Jelenleg három püspök ellen zajlik eljárás. Senkivel nem fognak kivételezni, a zéró tolerancia elve érvényesül minden esetben. Ferenc pápa azt is bejelentette, a közeljövőben az egyik reggeli szentmisén, amit a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutat be, jelen lesz néhány személy, aki visszaélés áldozata volt. Utána pedig személyesen fog találkozni velük az erre felállított bizottság vezetőjével együtt.
A következő téma a Római Kúria reformja volt, amely már „jól áll” – ahogy a Szentatya fogalmazott. A cél a struktúra egyszerűsítése, például a dikasztériumok összevonásával. Az egyik kulcskérdés a gazdasági tényező: júliusban és augusztusban további értekezletek várhatók. Ami a botrányokat illeti, a pápa emlékeztetett Jézus szavaira, aki elkerülhetetlennek nevezte azokat: emberek vagyunk, mind bűnösek. A lényeg, hogy elkerüljük a további botrányokat, ugyanis a pápa a gazdasági vezetésben áttekinthetőséget és tisztességet akar látni. A vatikáni pénzintézetben (IOR) több száz számlát megszüntettek, amelyek tulajdonosai nem jogosultak a számlavezetésre. A IOR azért van, hogy az egyházat szolgálja – tette hozzá a pápa.

A család témájával foglalkozó őszi püspöki szinódus kapcsán megvallotta: sajnálja, hogy egyesek – köztük egyházi személyek is – az egészet az elváltak és újra házasodottak áldozásának kérdésére szűkítik le. Ahogyan azt már XVI. Benedek többször is megállapította: tanulmányozni kell a házasságok semmissé tételének eljárását és tisztázni, hogy az elváltak nincsenek kiközösítve azért, mert sokszor úgy bánnak velük. A papi cölibátusra vonatkozóan úgy fogalmazott a Szentatya, hogy az egy olyan életmód, amit értékel; ajándék az egyház számára. Azonban nem dogmáról van szó, az ajtó tehát mindig nyitva áll, annál is inkább, mert már most is vannak keleti rítusú katolikus nős papok.

Ferenc pápa szólt közelgő ázsiai utazásairól is: augusztusban Dél-Koreába megy, majd januárban tervezi, hogy Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre látogat a tájfun sújtotta régióba. Beszélt az üldözött keresztényekről, mondván: korunkban több a vértanú, mint az egyház kezdeti időszakaiban.  

A jelenlegi gazdasági rendszert pedig gyilkosnak és kiselejtezőnek nevezte, hiszen egyedül a pénz parancsol.

Végül válaszolt az egyik újságíró kérdésére, aki arról faggatta, hogy esetleg lemondana-e a pápaságról. „Azt teszem majd, amit az Úr mond. Imádkozom, megpróbálok Isten akarata szerint cselekedni. XVI. Benedeknek már nem volt ereje, és őszintén, hívő és alázatos emberként hozta meg ezt a döntést. Hetven évvel ezelőtt nem léteztek nyugalmazott püspökök. Mi történik majd a nyugalmazott pápákkal? Úgy kell tekintenünk XVI. Benedekre, mint egy intézményre: kinyitott egy kaput, a nyugalmazott pápák kapuját. Nyitva áll az ajtó, hogy lesznek-e, csak Isten tudja. Én azt hiszem, hogy ha Róma püspöke úgy érzi, fogytán az ereje, föl kell tennie magának ugyanazokat a kérdéseket, amiket Benedek pápa tett föl” – mondta még a Szentföldről hazatérőben Ferenc pápa a repülőgépen.

(gá) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése