2014. 05. 22.

Újabb mandátumot nyerhet az RMDSZ az időközi parlamenti választáson

Forrás: parlament2012.rmdsz.ro
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje úgy véli, hogy eséllyel pályázik parlamenti képviselői mandátumra a vasárnapi időközi választáson a Szatmár megyei kettes számú választókerületben.

A szatmári kerület egyike annak a hat megüresedett körzetnek, ahol a május 25-i európai parlamenti (EP-) választással egy időben időközi parlamenti választást is tartanak.

Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei ügyvezető elnöke, aki egyedüli magyar jelöltként száll versenybe a mandátumért, az MTI-nek csütörtökön kifejtette: bár a magyarság aránya csak harminc százalékos, már 2008-ban is volt rá példa, hogy az RMDSZ jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, és a további öt párt jelöltje között várhatóan most is megoszlanak a román szavazatok.

A politikus rámutatott: az időközi választás szempontjából is fontos, hogy Orbán Viktor kormányfő a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel csütörtökön folytatott megbeszélése után Szatmárnémetiben kijelentette, az RMDSZ és a Fidesz-KDNP kölcsönösen támogatja egymást az EP-választáson, és a jó szerepléshez arra van szükség, hogy a magyarok menjenek el minél nagyobb számban szavazni.

Nagy Szabolcs elmondta, a választók nem egy helyen kapnak két szavazólapot, de az EP-választásra, illetve az időközi voksolásra berendezett szavazóhelyiségek mindenütt egy épületben, egymás mellett lesznek, ezért arra kéri a választókat: mindkét helyre menjenek be, és a szavazólapon keressék a magyar jelölteket.

A képviselő-jelölt ironikusan megjegyezte, hogy Victor Ponta román miniszterelnök is „segítette" kampányát, amikor nacionalista kijelentésével mozgósította a magyar szavazókat. Ponta azzal érvelt – az országos szinten már felbomlott – szociáldemokrata-liberális összefogás mellett, hogy csak így lehet megakadályozni az RMDSZ jelöltjének győzelmét.

A román kormányfő a korrupciógyanúba keveredett, korábban liberális, most szociáldemokrata Ovidiu Silaghi volt miniszter jelöltségét támogatja, aki ismét pályázik annak a választókerületnek a képviseletére, amely éppen az ő lemondása miatt üresedett meg.

Nagy Szabolcs az MTI-nek elmondta: ilyen hangulatú kezdés után a kampány arról szólt, hogy a magyarságot és az RMDSZ-t támadták a román pártok. „Nagyon felelőtlen döntésnek tartjuk ilyen nacionalista felhangokkal kampányolni egy olyan vegyes etnikumú közösségben, mint a Szatmár megyei. A provokációra nem válaszoltunk, az RMDSZ 2012 előtt, amikor tisztségviselői vezetették a megyét és a megyeszékhelyt, kórházfelújítással, útépítéssel, regionális hulladéktároló kialakításával már bebizonyította, hogy nem csak a 35 százaléknyi magyarság érdekeit szolgálja" – jelentette ki az RMDSZ jelöltje.

A 30 éves Nagy Szabolcs korábban újságíróként tevékenykedett, 2008-2012 között önkormányzati képviselő volt a szatmárnémeti városi tanácsban, jelenleg a megyei tanács RMDSZ-es alelnökének irodavezetője.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése