2014. 05. 22.

Asszisztensek ballagása Csíkszeredában

A csíkszeredai Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum negyvennégy végzősét búcsúztatták csütörtökön a Márton Áron Gimnázium dísztermében.
Posztliceum evzaro unnepseg (2)_b 
Mintegy hatvanan kezdték, és negyvennégyen fejezték be a hároméves képzést
A Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum 2000-ben kezdte meg működését Csíkszeredában, hogy magyar nyelven biztosítson hároméves általános egészségügyi asszisztensi képzést. A tizenkettedik végzős évfolyam tanulói között Hargita, Kovászna és Bákó megyeiek egyaránt szép számban voltak jelen.
A ballagási ünnepség a Darvas-Kozma József esperes-plébános által celebrált szentmisével vette kezdetét, majd Birta Mária és Ráduly Erzsébet, az intézmény két vezetője osztotta meg alkalmi gondolatait a jelenlévőknek. „Ma csak az elméleti oktatás fejeződött be, de még sokszor meg fogtok mérettetni, és bízunk benne, hogy nem fogtok könnyűnek találtatni. Hiszem azt, hogy vannak csendes csodák. Ez a mai nap is egy ilyen!” – fogalmazott Ráduly Erzsébet.
Posztliceum evzaro unnepseg (6)_b 
Birta Mária igazgató és a végzősök
A városi önkormányzat nevében Antal Attila alpolgármester köszöntötte a végzősöket, majd Bogos Mária szaktanfelügyelő gratulált a nap ünnepeltjeinek. A másodévesek szavalattal és beszéddel vettek búcsút társaiktól. Az ünnepi köszöntők után az alpolgármester által fehér angyaloknak nevezett végzősök esküt tettek hivatásukra: „Szívvel és lélekkel fogadom Isten és ezen gyülekezet előtt, hogy egész életemben tisztességgel és becsülettel végzem hivatásomat, a rászoruló emberek ápolásának szentelem életem”. Az ünnepség végén az iskola vezetősége és a végzős diákok osztályfőnökei díjazták a kiemelkedő eredményeket elért tanulókat.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése