2014. 05. 24.

Élő Rózsafüzér a magyarság egységéért

A csíkzsögödi Szent Háromság-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándok-latnak, melynek során immár negyedszerre fűztek rózsafüzért Csíkszereda köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának igazgatója, a zarándoklat vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.
rozsafuzer zarandoklat vn 006_b 
Hitvallás és ima. Rózsafűzért fűztek Csíkszereda köré
„Imádkozunk azért, hogy városunk egyre inkább nyitottabb legyen, hogy a szeretet és a hit uralkodjon lakói között. Imádkozunk a családokért, a mai alkalommal pedig főleg azért, hogy a munkanélküliség keresztje, ami nagyon sok édesapja vállát nyomja, lekerüljön róluk" – fogalmazott a mostani zarándoklat céljaival kapcsolatban Péterfi. Hozzátette, útjuk során imáikba foglalják a gyerekeket, hogy szeretetben nőjenek fel, megismerjék, megtapasztalják a kereszténységet, és annak szellemében váljanak felnőtté. „Imádkozunk azokért is, akik még távol vannak Istentől, hogy megtalálják a hozzá vezető utat. Ugyanakkor ez a nap egy missziós lehetőség arra, hogy megvalljuk hitünket" – nyomatékosított köszöntőjében a zarándoklat vezetője.
A zarándokok tizenhat kilométeres útjuk során, rendhagyó módon, a rózsafűzér titkai alapján az élet útjáról is elmélkedtek: többek között a gyerekvállalásról, a családok helyzetéről, a mindennapi élet nehézségeiről, az emberré válás folyamatáról.
A „rózsafüzér" első állomása a Szent Ágoston-templom volt, majd a csíksomlyói kegytemplomnál, a szintén csíksomlyói Szent Péter és Pál templomnál, valamint a csíktaplocai Mindenszentek templomnál köszöntötték a városi zarándokokat. A központban található Szent Kereszt templom érintésével ért vissza az esti órákban a zarándoksereg a csíkzsögödi istenházához, ahol Tamás József segédpüspök, Darvas-Kozma József esperes-plébános és Sebestyén Ottó plébános szentmisével zárták az imádságos együttlétet.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése