Kár Dusa úrért, hogy fenyeget. Az ilyen magatartással csak megvetést arat. Amikor prefektus volt, akkor emberséges arcát is ismertük, de a hatalom és a népszerűségre törekvés a humánum feladásához vezet. Hát ebbe a hibába beleesett. Kár érte, mert a megbékélés ellentétét gerjeszti ezzel. Egy süllyedő párt népszerűségét hajtani, amely súlyos léket kapott, mint a Titanic -, ésszerűtlen. Mondja csak a magáét, mert ez a nyeresége a történelem színpadán olyan, mint egy pingpong meccs megnyerése a süllyedő Titanicon.
Olvassuk el Sebők Mihály írását:
Katonai
szolgálatomat Medgidián teljesítettem 1971-1972-ben a „01248 Mecanizat
Călugăreni” nevű alakulatnál. A „regiment” parancsnoka abban az időben
Pîrlogeanu Roland ezredes volt, ízig-vérig katonaember. Szigorú, de
igazságos volt. Mindenki tisztelte őt, de ugyanakkor rettegtünk is tőle.
Gyakran, amikor a katonák gyengeségeit észlelte így mennydörgött ránk:
- Vágjátok el a vénámat a kezemen, hogy meggyőződjetek, ereimbe kaki
színű vér csordogál, mint a ruhámé, amelyben felesküdtem a hazának!
Többféle nemzet fiai vagytok itt, de egyek, mert elsősorban katonák
vagytok, egyformák és egyenlők! Mert a golyó sem válogat, hogy kivel
végezzen, és mert a hazátok egy, amit meg kell védeni életetek árán is!
Nem tudunk sikeresen harcolni és dolgozni, ha egymást származásotok
miatt gyűlölitek!
A magyarok és akkor még a szászok nagy többségben foglalták el a
fontosabb tisztségeket, mind tisztesek, konyhások, raktárnokok,
díszőrség, különböző mesterségek gyakorlói, kürtös és még a
disznóneveldében is magyarok és szászok voltak. Az én feladatom az volt,
hogy gyakorlatozás mellett írni, és olvasni tanítsam századunk
analfabétáit, akik voltak vagy húszan.
Pedig abban az időben dühöngött legjavában a kommunizmus és a Kárpátok
géniusza vezetett. Mivel jobb a mostani demokratikus rendszer, ha még a
hadügyminiszter úr is fenyegeti az ország állampolgárait, csak azért
mert magyarok?
Nem tudom él-e még Pîrlogeanu Roland úr? Ha igen, tegye tiszteletét nála
Dusa úr, tolmácsolja neki tiszteletemet, jókívánságaimat, és tanuljon ő
is tőle, mert manapság ritka az ilyen vezető Romániában.
Meddig kel még önöknek hangsúlyozni, hogy az autonómia, vagy
önrendelkezés nem sérti az alkotmány első cikkelyét, nevezetesen Románia
integritását, több cikket írtunk már ezzel kapcsolatban és olyanok is,
akik képzettek ebben a témában. Az eredmény ugyanaz, makacsul nem
akarnak tudni érveinkről! Azt is bizonygatják, hogy etnikai alapon nem
lehet önrendelkezés. Hol van az erre vonatkozó törvény? Sehol. Ezt csak
önök találták ki!
A trianoni diktátummal önök nem csak Erdélyt kaptak, hanem annak
lakosságát is és egy sor kötelezettséget. Többek között azt is, hogy a
nemzeti kisebbségeknek önkormányzatokat biztosítanak, és mesterségesen
nem változtatnak etnikai arányokat. Az önkormányzat demokratikus
találmány, amely nem sérti az alkotmányt! Nem olyan rég törvényszéki
ítélet született Romániában arról is, hogy az autonómia emlegetése nem
ütközik törvénybe. Amikor bekerültek az Európai Unióba, szintén
kötelezték önöket erre, valamint a nemzeti kisebbségek védelmére, de nem
úgy hogy közben irgalmatlanul asszimilálják őket, mint ahogy teszik.
Mert tény az, hogy három és fél millió magyarból megmaradt másfél
millió, nyolcszázezer német szászból harmincezer, örményből és zsidóból
elhanyagolható számú. Öt millió romával viszont rendelkeznek, de ebben
sem telik majd örömük, ha egyszer nemzeti öntudatukra ébrednek!
Mit gondol Dusa úr, miért menekülnek sírva az észak afrikai migránsok, ha véletlenül Románia területére tévednek? Na, miért?
Mert a világ tudja és önök is, hogy Románia mostohán bánik a más
nemzetiségűekkel! Még az a sárkunyhóból elindult iskolázatlan
bennszülött is tudja, hogy Romániába nem szabad menekülni. És itt van
egy furcsa jelenség, hasznot húzni az összeférhetetlenségből.
Ön most ahelyett, hogy az ország védelmével törődne, és ezen dolgozna, a
székelyföldi románság élére áll azért, hogy összeugrasszon bennünket,
és egyúttal okot találjon a fenyegetőzésre. Hogy közölje velük a hamis
aggodalmát, miszerint a kevesebb létszámú románság nemzeti identitása
veszélyben van, mert a székelyföldi nem román többség elnyomja őket,
ugyanis ezt ők még nem tudták! De honnan is tudhatták volna, amikor még
nincs két emberöltője, hogy ide betelepedtek?
Mondja Dusa úr, önt, amikor a székelyföldi románság elnyomásával uszít,
nem zavarja az a tény, hogy folyamatosan és minél nagyobb számban jönnek
közénk román nemzetiségűek? Akik jól érzik magukat itt, és mikor azt
kérdezzük, hogy mivel nyomjuk el őket pontosabban, legyintenek, és azt
mondják, hogy ez csak a nacionalista politikusok hisztériája, de ők nem
kívánnak beleavatkozni.
Dusa úr! Értelemmel bíró ember nem telepedik ott le ott, ahol elnyomják,
megalázzák, mostohán bánnak vele. Példa erre a Románia határán áttévedt
migránsok kétségbeesett viselkedése. De, ismétlem: a román
nemzetiségűek szívesen telepednek meg Székelyföldön, mert azt mondják
itt minden más. Nincs akkora zaj és rendetlenség, az emberek nem lopnak,
kedvesek, befogadóak, civilizáltak, igényesek és magas kultúrával
rendelkezők.
Beszéltem Székelyföldi kulturális vezetők némelyikével. A Székelyföldi
román kultúra és identitás azért kíván javítani valót, mert elsősorban a
betelepedett románság részben elszakadt ősi kultúrájától, mint a
moldvai, olténiai kultúrától és identitástól. Másodsorban nincsenek
kellő számban olyanok, akik pályázatokat írnának, vagy kultúrcsoportokat
indítanának, de van egy bizonyos fokú érdektelenség is. Már azon
gondolkodunk, mondta az egyik ismerősöm, hogy mi magyarok pályázzunk
román kultúrára, román táncokat, népdalokat és előadásokat tanítsunk be,
de ennél tenni többet nem tudunk.
Itt Székelyföldön egy jóval fejlettebb identitástudatot, kultúrát, és
viselkedést találtak, ami féltékennyé tette őket, ugyanakkor beismerik,
hogy van tanulnivalójuk. De ez nem azt jelenti, hogy félniük kellene, és
nem is félnek, mert nincsenek veszélyben! Ha egyszerű logikával
gondolkodunk is, ki nem hagyja őket ünnepelni, templomaikban imádkozni,
román zenére táncolni, dalolni, verset mondani román irodalmat olvasni,
szokásaikat megtartani? Ezeket mi nem tehetjük meg helyettük, mert
nekünk van saját kultúránk és identitásunk. Vagy azt kívánnák, hogy
mennyünk el láb alól, saját földünkről? Ezt nem hiszem, az egyszerű
román ember nem ilyen, erről megbizonyosodtam!
Hanem vannak maroknyian fontoskodó, feltűnni akaró álhazafiak, akik azt
szeretik, ha valakire mindig acsaroghatnak, és ha nem volna kire, akkor
saját magukkal tennék. Csak azt nem értem, miért nem tűnik fel a népnek,
hogy nevetségessé váltak? Ugyanis a helyzet hasonló ahhoz a komédiához,
mint amikor egy jól megtermett asszonyság a törvényszéken rámutat egy
negyven kilós nyápic férfire és így panaszkodik: – Ő volt az, aki
megerőszakolt!
Ha venné a fáradságot és fellapozná a történelemkönyvet, de nem
akármelyiket, hanem az elismertebbet, abban azt olvasná, hogy a román
nemzetiségű bevándorlók a tizennegyedik század végén kezdenek
beszivárogni Havasalföldről és Moldvából. Azért hogy a szüntelenül
hadakozó, és fogyatkozó magyarságot pótolják hűbéruraink. Ez a folyamat
évszázadokig tartott. Az Erdélyben települt román parasztoknak
összehasonlíthatatlanul jobb élet jutott, mint az Óromániában. Nem
voltak hadkötelesek, gond nélkül szaporodhattak, mígnem Erdély területén
többségbe kerültek. És nem igaz az, hogy kizsákmányolták volna,
legalábbis nem kegyetlenebbül, mint a magyarokat. Mert különben nem
jöttek volna akkora nagy tömegben, hogy túlszárnyalják az őslakósok
számát. Mára már csak Székelyföld maradt meg bizonyos fokú
tömbmagyarságnak, de már ott is folynak az etnikai manipulációk
különböző ravasz fondorlatokkal, ha kell nemzetféltés címén is!
Kinek van szüksége Dusa úr, az elmondottak tükrében segítségre? Annak,
aki hódít vagy annak, akit meghódítanak, és felszámolni akarnak? Persze
önök az igazságot mesterien tudják forgatni saját maguk felé!
Ponta úr önt a székelység szakértőjének, specialistájának,
mindentudójának tartja, ám ebben mindketten tévednek. Mert ha az volna,
tudná, hogy a székelyeket nem szabad alábecsülni, fenyegetni, piszkálni,
mert nem lehet őket megfélemlíteni!
A történelmük minden népnek a bizonyítéka, a székelyeké is, a románoké
is egyaránt! Másrészt, mint ahogy Pîrlogeanu Roland úr is mondta: „nem
lehet egymást gyűlölve egy csoportban dolgozni vagy harcolni”!
A következő eseményről biztosan tud, mert az tantárgya is lehetett a
kadétiskolában. A román függetlenségi háborúnak, amely 1877–1878-ban
zajlott le orosz segítséggel, megvoltak a maga okai. De az ok mellé
indok is kellett, mint ismeretes az indokot a török hadihajók
kegyetlenül szemtelen viselkedése váltotta ki. Ugyanis elhajózva a román
partok előtt nem állták meg, hogy a parti településekre ágyútüzet ne
zúdítsanak. Az akkori román kormány egy darabig megalázkodva tűrte az
ágyútüzet, mígnem egy adott pillanatban ők is visszalövettek. Innen
kezdődött a függetlenségi háború, melynek következtében Törökország
elveszítette fennhatóságát a román gyarmatai fölött.
Én most nem fenyegetőzni akarok, mint ahogy ön azt megtette
számtalanszor, de nem csak ön, hanem a legtöbb karrierre törő román
politikus is. Mert ki vagyok én egy hadügyminiszterrel szemben, akinek
akkora a hatalma, hogy ha csak fenyegetőzik is saját állampolgárai
ellen, már katonái harcra készülnek azzal a mentalitással, hogy, saját
apámat is keresztüllövöm?!
Tehát azokat a fenyegetéseket, amelyekkel önök az erdélyi magyarságot
bombázzák egyre sűrűbben egy adott pillanatban, ha megunjuk, mint önök,
ahogy megsokallták a török kartácstüzet, esetleg mi is védekezni leszünk
kénytelenek, és szövetségeseket nyerni meg magunknak!
Dusa úr, legközelebb, amikor valótlan bűneinkért fenyegetni akar,
mellőzze az önéit, és akkor, ha barátság nem is de béke lesz közöttünk!
erdély ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése