Egy
indián asszony, az egyik hegyi folyóban talált egy értékes drágakövet. Másnap
találkozott egy utazóval, aki éhes volt, így hát az asszony kinyitotta
csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a
drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás
nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen
tudta, hogy a drágakő olyan értékes, hogy életevégéig nyugodtan élhet. Ám
néhány nap után a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a
követ. Gondolkoztam – szólalt meg a vándor –, jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.
Ekkor
az indiánnő a nyakán viselt keresztre mutatott és így szólt: Én egyszerűen élni akarok és nem gyűjteni. Ő tőle tanultam,
aki meghívott, hogy “Tanuljatok tőlem,
mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” (Mt 11,29).
Ti vándorok, mit akartok: élni vagy céltalanul gyűjtögetni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése