2015. 01. 12.

Kelemen javaslata Johannisnak a kisebbségi jogokra vonatkozó paktum

Forrás: kolozsvariradio.ro
Az oktatás és egészségügy finanszírozásáról, illetve a román többség és a nemzeti kisebbségek viszonyáról is pártközi egyezmény megkötését javasolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Klaus Iohannis román államfőnek.

Iohannis parlamenti súlyuk sorrendjében fogadta a pártok küldöttségeit. Az RMDSZ delegációját vezető Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozó után közölte: az RMDSZ támogatja azt, hogy Románia 2017-ig a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára növelje 2017-ig védelmi kiadásait és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartsa, függetlenül attól, melyik politikai erő kerül hatalomra. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor beszámolt arról, hogy a magyar érdekképviselet három másik területen is politikai egyezményt javasolt.

A többség és kisebbség viszonyáról kötendő megállapodás szavatolná, hogy a kisebbségek megszerzett jogai nem csorbulnak, bármilyen kormány alakulna Romániában – magyarázta az RMDSZ elnöke.

Az egyezmény leszögezné, hogy a többség és kisebbség folyamatos párbeszédet folytat valamennyi parlamenti párt részvételével a kisebbségi identitás megőrzését segítő intézményes garanciák bővítéséről. Ugyanakkor az aláíró parlamenti pártok vállalnák, hogy nem próbálják szavazatszerzésre használni a kisebbségi kérdést a választási kampányokban. Az RMDSZ elnöke szerint az egyezmény a társadalmi stabilitást és a tervezhetőséget szolgálná.

Kelemen Hunor az oktatás finanszírozásának javításáról azt mondta: ez – a védelmi költségvetéssel ellentétben – nem olyan vállalás, amit Románia külföldi partnerei felé tett, hanem saját érdeke, hogy versenyképességét növelje. Az RMDSZ olyan pártközi megállapodást javasolt, amelyben az aláírók vállalják, hogy támogatják az oktatás költségvetésének növelését 2019-ig, amíg – a tervek szerint – az elérné a GDP hat százalékát.

Az RMDSZ az egészségügyi rendszer állami finanszírozásának 2019-ig történő fokozatos bővítéséről is politikai egyezmény megkötését javasolta Klaus Iohannis román államfőnek.

MTI
erdély ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése