A minap történt, hogy egy Kampalától
északra történő, délelőtti utazás alkalmával három gyermeket vettünk
észre, amint az út szélén lógó orral, leszegett fejjel bandukoltak
céltalanul. Megálltunk majd kísérőnk helyi nyelven érdeklődni kezdett a
gyerekeknél, hogy hova tartanak az iskolai uniformisban ilyenkor, amikor
régen az iskolában lenne a helyük. Egyikőjükön még cipő sem volt, de ez
vidéken még akár normálisnak is mondható errefelé. A vidéki afrikai
családok a szűkös kereteik miatt sokszor dönteni kényszerülnek, hogy a
gyerekeket megosztva hol egyiket, hol a másikat küldjék iskolába.
Amelyik otthon marad, az pedig a földeken vagy a ház körül segít, mint a
vidéki Magyarországon egészen a második világháború utáni időkig.
A gyermekek aranyosan, tisztán és
értelmesen válaszoltak. Sajnos hazaküldték őket az iskolából, mert
szüleik nem tudták fizetni a tandíjat. Nagyon szeretnek pedig iskolába
járni, szeretnének okosodni és játszani a barátaikkal. Vidám arcuk
komorrá változott, amikor arról kérdeztük őket, hogy hogyan tovább.
Kíváncsiak lettünk és kértük őket vigyenek minket az iskolájukhoz.
Természetesen nem vehettük fel őket az autóba, mert ahogyan Európában
úgy itt sem nézik jó szemmel, ha idegenek ilyen helyzetben ezt tennék.
Megérkezve az iskolához rengeteg gyereket láttunk összezsúfolva a
tantermekhez nem hasonlító nyitott szobákban. Nem voltak korosztályok
szerint csoportosítva, csak úgy össze-vissza ültek és hallgatták a
tanáraik előadását. Belépve az igazgató fogadott minket, aki éppen egy
kicsit adott át az édesanyjának, mert őt is hazaküldték. Kértük mutassa
be nekünk az iskolát és a működésük rendszerét. Az iskolájuk egy
alapítványi iskola, amelynek ugandai alapítója már korábban meghalt. Az
idős férfinak az volt az álma, hogy vidéki, rászoruló gyermekeknek ad
ingyenes oktatást és napi egyszeri meleg étkezést. Miután elvesztették
az alapító támogatót, a fenntartás érdekében kénytelenek voltak
bevezetni valami minimális tandíjat. Három szemeszter van egy tanévben
és gyermekenként 35.000 Ugandai Shillinget (3.150 Ft vagy 46 Lej) kérnek
szemeszterenként (kb.3 hónap). Ez körülbelül 52,5 Forint egy napra, úgy
hogy még ebédet is kapnak. Megszakad a szívük, amikor haza kell küldeni a
gyerekeket és mindig várnak is vele, amíg csak lehet, de nem tehetnek
mást az intézmény életben tartása miatt.
Megköszöntük a rövid bemutatót és az
információkat, majd természetesen kifizettük a gyermekek tandíját.
Nagyon örültek, alig hitték el, hogy ilyen megtörténhet. Az utcáról, a
semmiből érkezik a segítség, ez csoda mondogatták... Néhány képen
megörökítettük az eseményt és a gyerekeket.
afriport.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése