2015. 01. 04.

Nagy-Britaniában dolgozóknak

Az EU szerződéseit is módosítani kell az EU-társállamokból érkezők nagy-britanniai bevándorlásának megfékezésére - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
David Cameron a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról általa megígért népszavazást a 2017 végében meghatározott határidőnél előbb is megtarthatják. A kormány szigorítási terveinek fő pontjai közül kiemelte, hogy nem kaphatnak munkanélküli segélyt azok, akik állásajánlat nélkül érkeznek más EU-tagállamokból, és ha hat hónapon belül nem találnak munkát, távozniuk kell Nagy-Britanniából.

Akik találnak munkát, azoknak is négy évig kell folyamatosan dolgozniuk, mielőtt jogosulttá válnának a brit szociális ellátórendszer teljes körű szolgáltatásaira, és a jelenlegi gyakorlattól eltérően nem vehetnek fel családi pótlékot olyan gyermekeik után, akik nem élnek velük folyamatosan Nagy-Britanniában - sorolta a konzervatív párti brit kormányfő. A bevándorlási szabályozás London által igényelt szigorításaihoz az EU-szerződéseket is módosítani kell, "mégpedig jelentős mértékben".
Arra a kérdésre, hogy - amint az nemrégiben a brit sajtóban elterjedt - a brit kormány valóban számszerű felső határ meghatározásával is korlátozni kívánná a bevándorlást, Cameron először kitérően csak annyit mondott: a bevándorlás csökkentését szeretné elérni, és meggyőződése, hogy a tervezett szigorítási intézkedésekkel ez biztosítható. A kvóták lehetőségére vonatkozó, megismételt kérdésre a brit miniszterelnök kijelentette: a kormány tervez ilyen kvótákat, de ezek az Európai Unión kívüli országokból érkező "gazdasági bevándorlókra" vonatkoznak majd.
Cameron kijelentette: a brit EU-tagság sorsáról kilátásba helyezett népszavazást 2017 végéig meg kell tartani, de ő annak örülne igazán, ha a referendumot ennél korábbi időpontra ki lehetne írni, abban az esetben, ha hamarabb lezárulnak az Európai Bizottsággal a brit-EU viszony átalakításáról London által igényelt tárgyalások.
A politikus két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad az idén májusban esedékes parlamenti választások után, Nagy-Britanniában legkésőbb 2017-ben népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.
Arra a kérdésre, hogy ha e tárgyalások nem hozzák a London által várt eredményeket, akkor ő a népszavazás kampányában szorgalmazná-e Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, Cameron a vasárnapi BBC-műsorban csak annyit mondott, hogy ebben az esetben semmit nem zár ki. Angela Merkel német kancellár szerdán hivatalos látogatást tesz Londonban, és az előzetes várakozások szerint a tárgyalások legfőbb napirendi pontja a bevándorlás kérdése lesz.

napi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése