750 évvel ezelőtt, 1265 május második felében született Firenzében a világirodalom egyik legnagyobb alakja, Dante Alighieri. Május 4-én az olasz parlament ünnepi üléssel emlékezett a költőre. Ferenc pápa ez alkalomból üzenetet küldött Gianfranco Ravasi bíborosnak – tudósít a Vatikáni Rádió.
„Ezzel az üzenettel – írja Ferenc pápa – azok kórusával egyesülök, akik Dante Alighierit a legegyetemesebb értékek művészének tekintik, és akinek még sok mondanivalója van számunkra halhatatlan művein keresztül. Elődeim közül sokan ünnepélyesen megemlékeztek Dante alakjáról, kiemelve időszerűségét és művészi nagysága mellett teológiai és kulturális jelentőségét is.
XV. Benedek pápa 1921-ben a „Legnagyobb Költő” halálának hatodik centenáriumára jelentette meg In praeclara summorum kezdetű enciklikáját, melyben kiemelte azt a „benső kapcsolatot, mely Dantét Péter székéhez fűzte”. Az enciklika elismerően szól a költő „zseniális elméjének páratlan tágasságáról és kifinomultságáról”, továbbá „arról az erőteljes lendületről, mellyel sugallatait az istenhitből nyerte”.
Boldog VI. Pál éppen ötven évvel ezelőtt, a II. vatikáni zsinat lezárásakor – a költő születésének hetedik centenáriuma alkalmából – szentelt Danténak egy gyönyörű apostoli levelet Altissimi cantus címmel, mely „a dantei életmű mindig élő alapvonalait ismertette”. Erővel és határozottan állította, hogy „Dante a miénk! A »miénk« azt akarja mondani, hogy a katolikus hité” – írta VI. Pál pápa. „Dante Isteni színjátékának célja elsődlegesen gyakorlati és átalakító erejű. Tehát nemcsak szép költőileg és jó erkölcsileg, hanem magas szinten változtatja meg az embert, és juttatja a rendetlenség állapotából a bölcsességre, a bűnből az életszentségre, a nyomorúságból a boldogságra, a pokol dermesztő szemléléséből a paradicsom boldogító színelátására.” Idézi a nagy veronai támogatóhoz, Cangrande della Scalához írt híres passzusát: „Az egésznek és a résznek is az a célja, hogy az ez életben élőket a nyomorúság állapotától eltávoztassa, és a boldogság állapotára vezesse.”
Szent II. János Pál és XVI. Benedek is gyakran hivatkoznak a „Sommo Poeta”, a „Legnagyobb Költő” műveire. Ferenc pápa utal a saját enciklikájára, a Lumen fideire, melyben ő is merített a dantei életmű képekben, jelképekben és értékekben gazdag örökségéből. A hit világosságának bemutatására Dante szuggesztív szavaira támaszkodik, melyekkel az itáliai költő a hitet magasztalta: „Ez volt a forrás, e lángból suhant oly szikra belém, hogy mint csillagot estje, őrzöm, és percre nem hagyom magamtól.”
Sandro Botticelli: Illusztráció Dante Isteni színjátékához, Paradicsom, XXX. ének, 1490. (Staatliche Museen, Berlin)
Ferenc pápa végül reményének ad hangot, hogy a mostani Dante-jubileum
és az irgalmasság szentévének közeli megnyitása járuljanak hozzá, hogy a
költő alakját és művét mind jobban megismerjük, és hogy azok
elkísérhessenek bennünket a mi személyes és közösségi útjainkon. Az Isteni színjáték
ugyanis úgy olvasható, mint egy nagy utazás, mint egy zarándoklat, mely
egyszerre személyes és közösségi, egyházi, társadalmi és történelmi.Dante a reménység prófétája, a megváltás, a megszabadítás, a minden ember benső megváltozása lehetőségének hirdetője. Arra hív bennünket, hogy újból találjunk rá emberi utunk elvesztett vagy elhomályosult értelmére. Dante Alighierit úgy tisztelhetjük meg, ha vele együtt átvágunk földünk még meglévő „nagy sötétlő erdein”, hogy boldogan végezhessük be a történelemben földi zarándoklatunkat, elérve minden ember közös álmát: „a szeretetet, mely mozgat napot és minden csillagot”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatikáni Rádió; Web Gallery of Art
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése