2015. 05. 29.

Május 31-én bérmálás



A csíkszeredai Millenniumi-templomban 2015. május 31-én 11 órakor kezdődik a bérmálási szentmise. E napon van Orbán Viktor miniszterelnök születésnapja (1963). Szeretném, ha a bérmálkozók legalább olyanok lennének mint ő, sőt még jobbak.
**
Minden szentség valamilyen külső cselekmény, valamilyen jel és eszköz, amelyet Jézus Krisztus rendelt, s amely által megszentelő kegyelmet ad nekünk, vagy ha ez már megvan, akkor növeli bennünk.  
Az ember nemcsak lélek, hanem test is, aki ebben a földi érzékelhető világban él. Ezért szüksége van arra, hogy érzéseit, gondolatait, lelki élményeit érzékelhető módon is kifejezhesse. Krisztus a mindennapi emberi életet vette magára, és ezért a szentségi jeleket is a mindennapi életből választotta. Krisztus rendelésének van valamilyen oka, vagy alapja. 
A szentségek azért vannak, hogy megszenteljék életünk fontosabb fordulatait: 
- a keresztség a születést, az életbe való belépést;
- az egyházi rend és a házasság az élet hívatást, amelyet választottunk; 
- a bűnbocsánat hogy helyreállítsa bennünk azt, amit a bűnnel elrontottunk; 
- a bérmálás erősít a Krisztus követésben; 
- az oltáriszentség hogy naponta vagy legalább időközönként kegyelmi erőt adjon ahhoz, hogy magunkat és egész életünket Istennek szenteljük; 
- a szentkenet a minket próbára tevő súlyos betegséget. (vö. KEK 1210-1211) 
A bérmálás is egy fontos életfordulót szentel meg. A bérmálkozók, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodnak, és így ők maguk határozzák meg, hogyan akarnak élni, és hogyan akarják rendezni a vallásos életünket. Elérkezett az idő, hogy öntudatosan szembenézzenek a keresztény élettel, amely rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a maguk hasznát, kényelmét keressék, hanem az Úr Jézus példája szerint törekedjenek másoknak is segíteni és így hitünk szerint élve, eleget tegyenek keresztény kötelezettségüknek.
Azért bérmálkozunk, hogy Érteni tudjuk az evangéliumot, Öntudatossá legyünk, Tanúságot tegyünk Krisztusról és  Áldássá legyünk mások számára.  Áldássá úgy leszünk, ha a szerzett tudásunkat a közösség javára használjuk.
A bérmálás mindig szentmisében történik. Az evangélium után a plébános bemutatja a bérmálandókat a püspöknek. 
A püspök homíliája után, következik a keresztségi ígéret megújítása és még három ígéret letétele. Ezután a szülőkhöz, bérmaszülőkhöz fordul:  
1. Szülők és bérmaszülők! Ígéritek-e, hogy gyermekeiteket szóval és példával segítitek, hogy az elhangzott fogadásaiknak megfelelően mindig keresztény módon éljenek és viselkedjenek? 
Szülők és bérmaszülők: Ígérjük!
Most az összes már megbérmáltakhoz fordul.  
2. Akarjátok-e bérmálásotok kegyelmeit magatokban feléleszteni és ígéreteiteket hűségesen megtartani? 
Megbérmáltak: Akarjuk!
3. Ígéritek-e, hogy a bérmálkozókat az egyházközségi életbe magatok közé befogadjátok és őket, mint nagyobb testvérek a keresztény életben segítitek? 
Megbérmáltak: Ígérjük!
Püspök: Erősítsen meg benneteket a Szentlélek Isten hét ajándékával, hogy keresztségi fogadalmaitokat és ezen ünnepélyes ígéreteiteket hűségesen megtartsátok.
Miután a püspök imádságban lehívja a Szentlelket, krizmával megkeni a bérmálkozókat, akik megfelelően felálltak a templom előtt.
A püspök szavaira: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét! A megbérmált feleli: Ámen.
Majd a püspök szavaira: Béke veled! Feleli: És a te lelkeddel.
A bérmaszülők a krizmával való megkenés alatt jobb kezüket a bérmagyermek jobb vállára teszik, így fejezve ki bérmaszülői kötelességük vállalását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése