Krisztussal azonosuló ember - prédikáció

A hazai társadalom keresztmetszetét még főbb szempontok szerint is nehéz lenne felvázolni. A ’89-es változást követően számos törvényt hoztak, hogy a demokrácia látszatát keltsék nyugat felé, és Románia felvételt nyerjen az EU-ba. Ami jó is részben. Viszont a törvények  végrehajtását maga az állami apparátus késlelteti. Ezt teszik a kommunista diktatúra idején elvett ingatlanok visszaszolgáltatásával is. Vannak törvények, mégis teljes káosz uralkodik ezen a téren. A magyar egyházaktól elvett javakat, olykor formai hibákra hivatkozva nem akarják visszaszolgáltatni, vagy újra államosítják, mint a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumot. A törvény végrehajtói tőlünk mindent megpróbálnak elvitatni, súlyos médiakampányt folytatnak ellenünk, ugyanakkor a keleti egyháznak maga a kormány adományoz nagy értékű székelyföldi ingatlanokat. A mai napig ilyen alakoskodó demokráciát űz Románia. Márpedig hazugságra, lopásra és alakoskodásra nem lehet egy országot se építeni, se megtartani. Jézus megmondta: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” (Lk 11,17)  

Igeliturgiánk szinte teljes keresztmetszetét adja a keresztény életnek: megtérés, beilleszkedés Krisztus misztériumába és a szeretet kibontakozása. A múltvasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus az életét adó jó pásztorral jellemezte híveihez való kapcsolatát. Jézus emberszeretetének spontán megnyilatkozása, hogy nyáját megmentse, saját magát adja át az ellenségnek és a halálnak. Az irgalom megnyilatkozásában Jézus szeretete összefonódik az Atyáéval, aki őt küldte, hogy az embereket összegyűjtse, őrizze őket, és nekik életet adjon. Azzal, hogy megszabadított a bűntől új életet és létmódot adott nekünk: istengyermekek vagyunk. Jézus nyomban kijelenti a benne még nem hívőkről: „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell”.

1. A megtérést Isten megelőző kegyelme segíti elő (ApCsel 9,26-31). Az első olvasmány elmondja, hogy a keresztény üldöző Saul a kegyelem villámától lesújtva, Krisztus lánglelkű Pál apostola lett. Jézus vezette Sault más akolból az Egyházba.

A római polgársággal rendelkező Saul, apja Tarzusz-i műhelyében tanulta ki a sátoranyag készítést, hogy tudja megkeresni a maga kenyerét. Hivatásos írástudónak készült. Néhány évet Jeruzsálemben töltött, mint Gamáliel rabbi hallgatója. Képzett farizeusként a mózesi törvényt szigorú módon igyekezett betartani. István vértanú halálakor lép a történelembe: megkövezői ruháit őrzi. Majd fegyveres kísérőkkel kutat a keresztények után. A szétrebbent és Damaszkuszban megtelepedett keresztényekre a Jeruzsálemi Nagytanács megbízólevelével kezében, „dühtől lihegve” szándékszik lecsapni. Damaszkusz déli kapuja előtt Krisztus jött el érte: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” A tettek embere visszakérdez: „Uram, mit akarsz, hogy Éretted cselekedjek?” A kegyelem műve, hogy Saul ebben az istenélményben teljesen Krisztusé lett. Három nap múlva megkeresztelkedett. Innen Arábiába vonult, hogy értelmét, lelkét és akaratát megtisztítsa. Majd három év után, Kr.u. 40-ben Damaszkuszba, onnan Jeruzsálembe az apostolokhoz látogat, hogy a személye körüli bizalmatlanságot eloszlassa. Nem kíván külön utakon járni, hanem türelemmel az Egyház közösségébe akar beilleszkednie. Ebben segítette egykori tanulótársa Barnabás apostol.

Sokféle megtérés volt és van. Vannak ilyen Saul-Pál nagy fordulások és kisebb megtérések is. Mindenik a szellem és értelem megtisztításával kezdődik. Ez abban áll, hogy a hitigazságokat mélységes hittel elfogadja; más emberi okoskodással össze nem vegyíti, és a világmindenséget, a történelmet és saját életét a tiszta hit ragyogó fényében szemléli.

Ha nekünk Krisztus az egyetlen igazság, ahogy Pálnak, akkor egész egzisztenciánkkal meg kell hódolnunk előtte. Csak így bontakozik ki Jézus tanítása bennünk, és veti ki előbb szellemünkből, majd pszichénkből, végül testi életünkből a tisztátalanságot. A megtérés tehát egész életre kiható folyamat és elkötelezettség: Krisztust ölteni magunkra (Róm 13,14).

2. A keresztséggel szentségileg is megpecsételődik megtérésünk, Krisztusba oltódásunk (Jn 15,1-8). Az ószövetségben a szőlő alkalmas szóképnek tűnt a választott nép és Isten viszonyának szemléltetésére. A hasonlat a viszony jellemzésére alkalmas, de mégis egymáson kívül van a szőlő és a szőlőműves. Jézus evangéliumi metaforája tovább viszi a próféták és zsoltárok szóképét. Ő a szőlőtő (kegyelem forrása) és mi vagyunk a szőlővesszők (kegyelemből élők). A szőlőtő és vessző élete viszont belső összekapcsolódásból, egymással azonosulásból, vagyis az ember és Jézus szimbiózisából fakad. Ez az egymásban levés a megtérés által jön létre, és magába foglalja a test és lélek képességeinek Krisztussal élő egységét.

A keresztséggel - Krisztus tanításának hívő elfogadásával és a Krisztusba oltódással - kezdődik az istengyermeki élet. A keresztség építi bele az embert Krisztusba és látja el ingyenes ajándékokkal; az viszont a megkeresztelt feladata, hogy ezeket az ajándékokat élje személyes hűséggel és Isten előtti felelősséggel. Erre utal a többször ismételt kifejezés: „Maradjatok bennem.” A Krisztusban maradást szolgálja, és teszi gyümölcsözővé a többi szentség. Az Isten előtti számadást jelzi ez a megismételt megjegyzés: „Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik.” Megtörténik, hogy az élettől duzzadó szőlővessző nem hoz termést, mert valamilyen betegség megtámadja, vagy tönkreteszi a téli és a késői fagy. Gyümölcstelenek maradnak a megkereszteltek, akik nem részesülnek keresztény nevelésben, nem járnak hitoktatásra, és nem gyakorolják a hitüket. Erre a sorsra jutnak azok is, akik elhanyagolják az imádságot, a szeretet gyakorlását és a szentmisén való részvételt. A krisztusi szőlőtőkén a hit ismerete és megvallása nélkül csupán száraz ágak maradnak, ami csak tűzrevaló. Jézus joggal elvárja, hogy hozzátartozásunkat életünkkel igazoljuk.

Ezt tesszük a szentmisében, amikor életünket és munkánkat Jézus életáldozatával egyként ajánljuk fel az Atyának. Az átlényegítéssel Jézus saját magát adja nekünk a kenyér és bor adományunkban. A szentáldozás által létrejön – szentségi módon – a teljes Krisztusba oltódott életkapcsolat.

3. A Krisztussal azonosult élet ismertetője az emberszeretet (1Jn 3,18-24).  Ahhoz, hogy életpályánkat Szent Pálhoz, Szent Ágostonhoz hasonló hűséggel fussuk meg, szükséges, hogy megfontoljuk János figyelmeztetését: „Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal”. Azaz tegyük meg Isten akaratát és gyakoroljuk a felebaráti szeretetet. Az Istenfia emberré lett, hogy szent embersége által megismertesse az Atya szeretetét. Azóta nekünk is az emberszeretet által kell megmutatnunk Isten szeretetét. Az Atya éppúgy megdicsőül az Egyház életén keresztül, mint ahogy Krisztus működése által megdicsőült. A Krisztussal azonosult ember legfontosabb megnyilatkozása és feladata, a Jézus szerinti élet. Így őáltala és őbenne bőséges termést hozunk. Úgy, ahogy Kalkuttai Szent Teréz élte és mondta: „A szeretet olyan gyümölcs, amely minden évszakban egyformán érik és érlelhető. Ez a gyümölcs mindenkinek érik, bármiféle megkülönböztetés nélkül. A szeretet rendszeres meditáció, intenzív belső élet, valamint kellő alázat és áldozatvállalás útján mindenki számára elérhető, megvalósítható.” Ámen.

Darvas-Kozma József