2015. 05. 15.

Egységes fellépést a kisebbségekért – FUEN-kongresszus Görögországban

Forrás: rmdsz.ro
Egy európai uniós tagországban a kommunizmus bukása után 25 évvel sem jelentenek biztosítékot a megszerzett, törvénybe foglalt közösségi jogok, együttes európai fellépés szükséges ahhoz, hogy a kisebbségek ügyeiben előrelépés történjen – mutatott rá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) a görögországi Komotiniben megszervezett kongresszusán.

Az RMDSZ sajtóirodájának közleménye szerint Kelemen Hunor úgy vélekedett: a kisebbségi jogérvényesítés jelenleg leszállóágon Romá­niában. „A 2005-ben kidolgozott, a nemzeti kisebbségi közösségek jogállásáról szóló törvénytervezetnek, amely a kulturális autonómia intézményrendszerét is szabályozza, 2007 után, Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozását követően már nem tudtunk parlamenti támogatást szerezni.
Ez egyértelműen azt mutatja, hogy amint megszűnik az európai nyomás a kisebbségi jogérvényesítésre vonatkozóan, teljesen leáll ez a folyamat”
– mutatott rá. Hatályos törvények alkalmazásának elmulasztására példaként említette a közigazgatási nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályt, illetve a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényt a Ma­rosvásárhelyi Orvosi és Gyógy­szerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatása esetében.

Ke­lemen Hunor tájékoztatta a FUEN-kongresszus résztvevőit arról az autonómia-statútumtervezetről is, amelyet az RMDSZ politikai partnerével, a Magyar Polgári Párttal közösen dolgozott ki. Nehez­ményezte, hogy a bukaresti külügyminisztérium a Velencei Bizottság részvételével úgy szervezte meg nemrég a kisebbségi joggyakorlatra vonatkozó konferenciáját, hogy arra nem hívta meg a közvetlenül érintetteket, a romániai kisebbségeket képviselő politikai szervezeteket.

A jövőt illetően egy, a többség és kisebbség között létrejövő egyezményt tekint szükségesnek, erre az államfőnek is javaslatot tett az RMDSZ. A dokumentum garanciákat tartalmazna arra vonatkozóan, hogy a már megszerzett jogokat nem csorbítják, nem vonják vissza, a hatályos törvényeket minden esetben alkalmazzák, a kisebbségek ügyeiben történő továbblépéshez pedig a konszenzust keresi a hazai társadalom.

Háromszék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése