2015. 05. 31.

Búcsúztak a Márton Áron Gimnázium végzősei

A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban pénteken tartották a ballagási ünnepséget. A nagy múltú iskola a héten ünnepelte névadásának huszonötödik évfordulóját, ennek záróakkordjaként köszöntötték a végzős tanulókat.
Ballagas Marton Aron Gimnazium (2)_b
A hagyományokhoz híven a hat ballagó osztály mindegyike énekszóval búcsúzott el a tanáriban mielőtt szimbolikusan kiléptek a gimnázium hatalmas ajtaján a nagybetűs életbe. Az ünnepség a sportpályáján az iskolahimnusz eléneklésével kezdődött, majd Varga László igazgató köszöntötte a 181 ballagókat. Idén 115 lány és 66 fiú búcsúzott a nagy múltú Alma Matertől.
Ballagas Marton Aron Gimnazium (4)_b
„Fényévekre vagytok már a gyerekkortól és fényévnyi hosszú a jövőtök is. 18 évesnek lenni, kiballagni az iskolából olyan életszakaszt jelent, amely felfelé ível, mint a Nap pályája ilyenkor a nyári napforduló előtt. Ebben a mai káprázatos életben kívánjuk nektek, hogy ne fussatok a szivárványok után, hanem mindig tisztán, nappali világosságban lássátok a célokat és a feladatokat, az értékeket, amelyekért érdemes élni” – fogalmazta meg jókívánságait Varga László.
Ballagas Marton Aron Gimnazium (8)_b
Mivel Tamás József püspök bérmakörúton tartózkodott, ezért üdvözlő sorait Juhász-András Réka tolmácsolta: Isten áldását kérte mindnyájukra, hogy segítsen megtalálni helyüket az életben és a kapott tudást kamatoztatni tudják.
Ballagas Marton Aron Gimnazium (5)_b
A XI. osztályosok nevében az évfolyamelső Pap Andrea Kinga búcsúzott a végzősöktől. Néhány éve indították el azt a hagyományt, hogy minden végzős osztályból egy diák búcsúzik a közösség nevében. A beszédek sokak arcára mosolyt és könnyeket csaltak, régi emlékeket, átélt örömöket idéztek. A búcsúzó szavak után a szalagtűzés következett, 1996 óta a ballagó évfolyam osztályelső tanulóira hárul ez a megtisztelő feladat. Az emlékszalagot Lázár Annamária, XII. A osztályos tanuló tűzte fel, akinek négy éves átlaga 9,97. A kimagasló tanulmányi, sportolói és iskolán kívüli tevékenységek elismeréseként összesen huszonnyolc különböző díjat adtak át, mintegy 150 tanulót díjaztak.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése