2015. 05. 09.

A győzelem napja Moszkvában

Az eddigi legnagyobb Győzelem napi parádét rendezték meg ma délelőtt Moszkvában. Az egykori és a mostani bajtársakról is megemlékezett beszédében Vlagyimir Putyin.

Helyi idő szerint ma délelőtt tízkor kezdődött meg a 16.500 katonát, harcijárművet és 143 repülőt, illetve helikoptert felvonultató díszszemle a moszkvai Vörös téren. 
 A nyugati vezetők bojkottálták az eseményt az ukrán konfliktus miatt.
RUSSIA-WWII-ANNIVERSARY-HISTORY-DEFENCE
Vlagyimir Putyin mintegy tízperces beszédet mondott a II. világháború lezárásának 70. évfordulóján. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb veszteséget a Szovjetunió szenvedte el a harcoló országok közül. Üdvözölte a Kreml akkori békekoalíciós partnereit: Nagy-Britanniát, Franciaországot, az Egyesült Államokat, illetve a különböző államok antifasisztáit.
RUSSIA-WWII-ANNIVERSARY-HISTORY-DEFENCE
Ugyanakkor rámutatott, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb figyelmet fordít a világ a nemzetközi együttműködés elveire. Szerinte az egyenlő biztonsági feltételek megteremtése a legfontosabb feladata jelenleg a világközösségnek.
RUSSIA-WWII-ANNIVERSARY-HISTORY-DEFENCE
A külföldi vendégek köszöntésekor kiemelte, hogy az orosz csapatokkal együtt még tíz ország katonái vonultak fel ma a díszszemlén: Azerbajdzsán, Örményország, Belorusz, Kirgizisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kína, India, Szerbia és Mongólia.
RUSSIA-WWII-ANNIVERSARY-HISTORY-DEFENCE
Végül, miután háláját fejezte ki a világháborúban résztvevőknek és a még élő veteránoknak, egyperces néma csöndet hirdetett. Az eddigi szokáshoz képest ez egy új momentum. Korábban az egy perces emlékezést este hét órakor tartották május 9-én.
globoport.hu
Képek: Europress/AFP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése