2015. 05. 21.

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra


Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be.

A vonattal útra kelő mintegy nyolcszáz zarándokot indulás előtt Beer Miklós váci megyés püspök áldotta meg.

A vonat Erdélyben Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, szombaton pedig a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A zarándoklat záróeseménye vasárnap, a Gyergyószentmiklós főterén bemutatott szentmise lesz, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.

Valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják a zarándokokat, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett Mile Lajos kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait.

Péntek hajnalban indul a második vonat

A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe.

A vonatok mellett számos plébánia és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra. Az egyiken ott lesz a Bolíviából nemrég kiszabadult Tóásó Előd is, aki 2009-es bolíviai letartóztatása óta először látogathat haza szülőföldjére. Tóásó Elődöt Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere hívta meg, hogy csatlakozzon a kerület és a helyi katolikus plébánia által szervezett zarándoklathoz.
MTI
**
Áder János idén is részt vesz a szombati pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén.
punkosd bucsu_kr_073_b 
Áder János korábban is magánúton vett részt a pünkösdi búcsún
Magyarország elnöke repülővel érkezik Marosvásárhelyre, ahonnan a csíkszeredai főkonzullal utazik Csíkszeredába.
A legfőbb magyar közjogi méltóság ezúttal is – akárcsak tavaly – a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd szombaton délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe.
Áder Jánost elkíséri felesége, Herczegh Anita.
**
Pünkösdi ajánló:

"Ha a székelyektől elvennők Csíksomlyót..."

A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete és Mohay Tamás sorai

Az igazság keresése igaz gyöngyökhöz vezet ...

Csíksomlyó Mária-évben a Mária tiszteletről

Elsőáldozás Csíkszeredában 2015. május 3-án és 17-én

Bérmálkozóknak és hozzátartozóinak

2015-ben bérmálkozó ifjaknak 23. - Házasságról és betegségről



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése