2015. 05. 07.

Romániának 1920 óta érzékeny kérdései vannak Magyarországgal?

 Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az európai normák részének, ezért elfogadhatatlan – mondta Bogdan Aurescu román külügyminiszter Szijjártó Péterrel való budapesti találkozóján. A magyar külügyminiszter többek közt kijelentette: jó lenne, ha felgyorsulna az erdélyi vagyon- visszaszolgáltatási folyamat.


Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
 
Szijjártó Péter tárgyalt Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.
 
Kifejtette: nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől, és minél sikeresebbek a szomszédjai, Magyarország is annál sikeresebb lehet.
 
Emlékeztetett: 2011 óta nem ülésezett a magyar-román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését. Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá.
 
A magyar miniszter arról is beszámolt, hogy nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között, igyekeznek javítani azon a helyzeten, hogy jelenleg csak 45 kilométerenként van határátkelő Magyarország és Románia között, továbbá hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is, és ezzel lehetőség nyílik a gázszállításra Románia felől - magyarázta. Megjegyezte: a Mol romániai kőolaj-kutatási és -kitermelési tevékenysége nagyban hozzájárulhat a kétoldalú energetikai együttműködés fejlődéséhez.
 
Szijjártó Péter kitért a két ország gazdasági kapcsolatainak jelentőségére is, kiemelve, hogy Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca. Üdvözölte Bogdan Aurescu javaslatát, hogy a terrorcselekményekkel foglalkozó nemzetközi bíróságot állítsanak fel. A magyar miniszter román partnerével együtt hangsúlyozta a közelgő rigai keleti partnerségi csúcstalálkozó fontosságát.
 
Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell - mondta. 
 
A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét. Annak, ami a jegyzőkönyvbe bekerül, a két ország és a kisebbségi közösségek érdekeit kell tükröznie, le kell mondani az egyoldalú megközelítésről, a konszenzust kell keresni – hangsúlyozta. Elmondta: várhatóan ősszel összeül a magyar-román gazdasági vegyes bizottság.
 
Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte. Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a KKM-nek nincs hatásköre.
 
A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket. Ezért folytatják a munkát a vegyes bizottság keretében is – tette hozzá. Bogdan Aurescu ugyanakkor kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.
 
A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett. Sok ügy még folyamatban van, és amint tisztázódnak, megszületnek a megfelelő határozatok – közölte.
 
Szijjártó Péter azt mondta, jó lenne, ha felgyorsulna a visszaszolgáltatási folyamat. A sajtótájékoztató előtt a két miniszter megállapodást írt alá a magyar-román határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról. 
 
Szijjártó Péter egy kérdésre, amely szerint a DK vagyonosodási vizsgálatot sürget ellene és állítólag az adóhatóság is eljárást indítana az ügyben, úgy válaszolt, ő erről nem tud.


mandiner.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése