2015. 05. 13.

Megkapták a nyomozati anyagot Rádulyék

Védőügyvédjei kíséretében ismét Bukarestben járt szerdán Csíkszereda házi őrizetben levő polgármestere és alpolgármestere, akiknek átadták a nyomozati anyagot. Ez azonban nem nyilvános.

Nem tárgyalásról volt szó, a nyomozati anyagot adták át nekik tanulmányozás céljából – tudtuk meg Szász Ferenctől. Szőke Domokos alpolgármester védőügyvédje kérdésünkre azt mondta, a nyomozati anyag nem nyilvános, és ezzel kapcsolatban semmilyen információ nem adható. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ügyvédjei ugyanakkor továbbra sem kapták meg a Bukaresti Ítélőtábla május 8-i döntésének indoklását, amellyel elutasították az elöljárók házi őrizetének feloldására vonatkozó kérelmüket.
Szász Ferenc kérdésünkre azt is elmondta, hogy élve a törvény adta lehetőségekkel,
indítványozta védence számára annak engedélyezését, hogy naponta bizonyos időszakban, bizonyos feltételekkel elhagyhassa otthonát. Ezt a kérelmet csütörtök délelőtt tárgyalja a Bukaresti Törvényszék.
Ráduly és Szőke  április 30. óta van házi őrizetben, a polgármestert kétrendbeli hivatali visszaéléssel, visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert többrendbeli hivatali visszaéléssel és okirathamisításra való felbujtással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

székelyhon.ro

1 megjegyzés:

  1. A város melléjük kéne álljon, székely emberek a mi véreink. Oda kéne menni a lakáshoz és ha valamiféle ügynököt találnánk, haza kéne kergetni mind, mindig a kárpátokon túlra.

    VálaszTörlés