Ha Istenre
gondolunk, valahogy úgy képzeljük, hogy a mennyben van, tehát messze. Pedig
Isten nagyon is közel van. Közelebb már nem is lehet semmi. Közelebb van, mint
a levegő vagy a fény, amelyben járunk. Isten nemcsak körül vesz bennünket,
nemcsak „benne élünk, mozgunk és vagyunk”, hanem bennünk is van. Nagyon más
lenne az életünk, ha ezt igazán át tudnánk élni, élményszerűen megértenénk.
Ő mindent tud (1Jn 3,20). Nincs
gondolatom, vágyam, érzésem, érzelmem, szavam, tettem, mulasztásom, amit nem
ismerne egészen pontosan Isten. Sokkal pontosabban, mint én magma. Borzalmas
fenyegetés ez, de kimondhatatlan vigasz is. Attól függ, szeretem-e Istent és az
embereket.
IX. Piusz pápa
írta egy poros templom padjára az ujjával: láttam, Piusz pápa. Minden piszkos
gondolatom, bosszúvágyam, nemtelen érzelmem, bűnös tettem után odaírhatná az
Úr: Láttam: Úristen.
Isten elől
elbújni, elmenekülni nem lehet. Isten előtt alakoskodni, színházat játszani nem
lehet. Istent becsapni, félrevezetni nem lehet.
Meg merném
mutatni Istennek, mi van a gondolataimban, a szívemben? Nem kérdés, hiszen
nyitott könyv vagyok előtte. Ebből a könyvből fog ítélni. Ezt a könyvet én
írom, Isten olvassa és bírálja: Díjazásra érdemes, vagy tűzrevaló? A vigasztaló
az, hogy Isten nemcsak Bírálóm, de segít is írni életem könyvét, ha elfogadom
és kérem segítségét.
Sz. J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése