Tiszteletadásra jöttünk.
Mi a tisztelet? A tisztelet, valaki
kiválóságának az elismerése.
A tisztelet érzése mozdul
- a gyermekben, aki
apjára, anyjára felnézni akar;
- az ifjúban, aki
nevelőjében tudást, jellemet keres, hogy valami tökéleteset találjon;
- a felnőttben,
mikor ideált, eszményt akar látni, hogy élete beteljesedjék.
Az ember önmagánál
többet, nagyobbat keres, akar, vágyik valamire vagy valakire.
Az ember fölfelé
néző lény, tiszteletre született, és akkor lesz kiegyensúlyozott, ha
értékesebbet talál önmagánál.
A csodálkozó tisztelet kinyitja a
feltaláló szemét, szárnyakat ad a művész képzeletének, tanítja látni a
szerelmes szívét. A tízparancsolat szintén az imádás és a tisztelet parancsával
kezdődik. A személynek a tisztelet természetes igénye és egyben értéke.
Tisztelettel egy olyan emberről
szólok, aki kilencvenharmadik évében jár, aki az Istentől kapott tehetségét,
idejét (1913. febr. 12.), egyházi megbízatását „a zord idők” ellenére személyisége
kibontakoztatására és népünk széles körű szolgálatára fordította. Az első
világháború végén teljesen összeomlott nép félárva gyermekeként lépte át a csíkszentkirályi
róm. kat. iskola kapuját, édesanyja és testvérei szeretetétől kísérve. Szorgalmas
hat év után, 1925 és 1932 között a csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnáziumban tanult,
ahol példás kongreganistaként a diákok vezetője lett. Lelkében már ekkor
megérlelődött az Isten és magyar népünk iránti áldozatos szeretete. Ezért a gyulafehérvári
Hittudományi Főiskolában tanult öt évet, amikor Erdély püspöke 1937. márc.
13-án pappá szentelte. Papi működésében az ember legfőbb hivatását tartotta
szem előtt: eljutni az Istennel történő egyesülésig. Szellemi-lelki igényessége
mellett nem hanyagolta el földi feladatait sem, mert „aki háza népének nem
viseli gondját, az rosszabb, mint a pogány”. Figyelme a társadalom minden
emberére kiterjedt. Vezetett Kolping Legényegyletet, cserkészcsapatot.
Plébánosként a családok és az ifjúság erősítésén fáradozott. A diktatúra
száműzöttje, Désaknai plébánosként ismerkedik meg Szolnok-Doboka magyarságának
múltjával. A vértanúk lángoló szeretetével látott ahhoz a munkához, amely közel
40 esztendőt igényelt. A csaknem teljes képet bemutató írott és képes anyagból kiderül,
hogy milyen sűrűn szőtte be egész Erdélyt a nyugati kereszténység Szent István
korától kezdve. A „Megszentelt kövek” gyűjtésében a Szent Istváni eszme
vezette, közös örökségünk megőrzésében, hogy a megoszlott lelkek újra
összekapcsolódjanak.
A börtönből szabadulva, 1956-tól
Marosvásárhelyen a lelkek szent közösségének építésén fáradozott. Plébánosi
munkájának fókuszába a tanuló ifjúság, a házasulandók, a családosok, a betegek
kerültek. Marosvásárhelyt nem volt olyan kórház, ahol hetente a betegeket meg
ne látogatta volna. A betegek testi-lelki bajaikban bizalommal fordultak hozzá,
ha tehette gyógyszert is szerzett. Kerékpárral rótta a nagyváros utcáit. Úgy
ismerték, hogy a biciklis esperes. Jelképe lett Marosvásárhelynek.
Paptestvéreit szeretettel fogadta, látogatta és bátorította. A felnőtteknek és
ifjaknak tartott előadásai részben nyomdafestéket kaptak a Katolikus Katekizmusban
(1979), Boldog házasság felé (2002), Boldog házasság (2003), Hitünk igazságai
ötperces tételekben (2004) című könyvekben. A báránybőrbe bújt farkasokkal
szemben védte híveit, melynek olvasott formája „Ne osszátok meg Krisztus
köntösét” (1993).
A hiterkölcsi munka jobb végzése és
a hívek közösséggé szervezése végett házakat vásárolt Marosvásárhely új
lakótelepein: Cserealján, Kövesdombon, Medgyesfalván, Hidegvölgyben a
cigányoknak, Remeteszegen, Kisszőllő-hegyen és Maroskeresztúron. Nemsokára
kápolnává, templommá és a változás után plébániákká lettek.
Előrelátó, derűs papnak ismertem
meg, aki az 1980-as évek közepén szentképekre írt rövid üzenettel így
bátorított: „A remény nem csal. Jézus mondja: Bízzatok!” A diktatúra részéről
az egyházat és a magyarságot ért sorozatos visszaélések ellen memorandumokat
fogalmazott meg, amit a Szabad Európa Rádió a világ tájékoztatására
szétsugárzott. Az üldözött hívek és papok védelmére kelt a román hatóságoknál. Töretlen
egyházhűsége és embersége még a diktatúra emberei előtt is személyét hitelessé,
tiszteletreméltóvá tette. Egyházunk részéről magas elismerésben, kinevezésben
részesült. A rendszerváltás után a Magyar Köztársaság két kitűntetéssel
tisztelte meg.
1992. aug. 1. - 1997. szept. 15.-ig
a Gyulafehérvári Érsekség helynöke. Feladatai mostanig visszatartották, hogy
vállalja a szükséges kisegítéseket. Ez alatt a levéltárban búvárkodott, melynek
gyümölcse: „Erdélyi Szibéria. Az erdélyi katolicizmus küzdelme a hithűségért” (2003).
A Megszentelt kövek (2000) című, a középkori kereszténység templomait, közös
örökségünk kincseit bemutató nagy munkájában a megosztott lelkeket akarja újra
összekapcsolni. Ez sikerülni is fog, amint vallja, ha templomainknak nemcsak
köveihez, hanem ősi szellemi örökségéhez hűségesek maradunk. Cikkei, reflexiói
a hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban láttak napvilágot.
Jellemzéséhez talán elég lett volna
csak annyit mondanom, hogy Istenszolgája Márton Áron püspök baráti köréhez
tartozott.
Ez a töretlen hitű, üldözött,
halálra ítélt, népünket szolgáló, imádkozó, derűs, tiszta ember tiszteletet
érdemel. Előtte fejet hajtok, akinek sikerült az Istentől kapott jót népközösségünk
számára kamatoztatnia.
Ez az ember: Léstyán
Ferenc.
Csíkszereda, 2005. december 10-én, Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése