Boldog Özséb himnusz

Írta Gérecz Attila (1929 - +1956.XI.7.) 

Egybeomlott könny és a vér,

nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének,
add Urunk, hogy rab és szegény,
mind testvérre leljünk,
áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk
sötét erdő súgja vissza
csöndes imádságuk:
“Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”

        Szállj, ragyogj te mennyei fény,
        angyalszárnyú ének,
        fájó szívén: magyar szívén
        minden remetének,
        add Urunk, hogy rab és szegény,
        mind testvérre leljünk,
        áldd meg hazánk, hogy a remény
        átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

        Szállj, ragyogj te mennyei fény,
        angyalszárnyú ének,
        fájó szívén: magyar szívén
        minden remetének,
        add Urunk, hogy rab és szegény,
        mind testvérre leljünk,
        áldd meg hazánk, hogy a remény
        átölelje lelkünk!

        (Váci fegyház, 1955.)    (Zenéjét szerezte Ottó Ferenc)