Van kínom és keresztem...

Bernauer Ágnes (1411-1435) egy augsburgi fürdősnek, afféle sebész-borbélynak volt a lánya. Szépsége minden férfit elvarázsolt. A kék szemű, szőke Ágnes gyöngéd, hófehér bőréről, hattyúnyakáról azt beszélték, hogy ha kiürítene egy pohár vörösbort, meglátszana, amint a piros zuhany végigpatakzik a torkán. III. Albrecht herceg (ur. 1438-1460), a bajor trón örököse, egy nyilvános ünnepségen meglátta és rajta felejtette a szemét. Megismerte, megszerette. Ágnes is viszonozta a szerelmet. Albrecht eljegyezte és Ágnest elrejtette egy vidéki kastélyában, mert rossz szelek kezdtek fújni az apai ház felől. Az öreg Ernst herceg (ur.1397-1438) dúlt-fúlt mérgébe, hogy fia egy polgári lányt vesz el. Albrecht közben megesküdött Ágnessel, és tartva a veszedelemtől, feleségét a biztonságosnak tűnő straubingi várába vitte. Ott azután nyíltan megadatott neki minden tisztelet, ami hercegasszonynak jár. 

Albrecht vidékre ment apródjával, amikor meglátta az egyik falusi ház felíratát:

Van kínom és keresztem,

Krétával van írva,

Ha nincs kínod, kereszted,

Töröld le, mi írva!

Albrecht elolvasta és utasította apródját: 

“Hát menj oda és töröld le, mert hála Istennek, nekem se kínom, se keresztem!”  

Az apród meghökkent és kérte urát, hagyja meg az írást. De a herceg nem tágított. Úgy hiszi, hogy örök frigyet kötött a szerencsével, számára nem teremhet kín vagy kereszt. Az apród engedelmeskedik és letörli a krétaírást. 

De ím, lélekszakadva jön egy hírnök és jelenti. “Herceg, ne ijedj meg, szörnyű hírt kell jelentenem. Az öreg herceg abban a hitben, hogy fejedelmeknek mindent szabad, kileste az alkalmat, amikor nem vagy otthon, és emberei behatoltak a straubingi várba, Ágnest elfogták és 1435. október 12-én kivitték a Duna hídjára, zsákba varrták és a Dunába fojtották.”

A herceg, mint kit villám sújtott, némán mered maga elé az apai gaztett hírére, majd lassan megfordul s megtörten szólt az apródnak:  

“Fiam, írd fel oda megint azt a verset: Van kínom és keresztem!”

Albrechtet a gaztett híre, a düh és fájdalom teljesen kiforgatta magából. Betört apja országába és perzselt, pusztított, mint aki az eszét vesztette. Csak amikor a császár is közbelépett, kezdett csillapulni. Az öreg herceg bocsánatot kért, vezeklése jeléül kápolnát emeltetett Ágnes sírja fölé és halála napján mondandó örökös szentmisét rendelt.

**

Nem szabad vakmerően bizakodnunk!