Mese a kődarabről

Egy magaslaton, az országút fölött, ott, ahol a kert kerítése végződött hevert egy kődarab, fákkal, mohával, virágokkal és fűvel volt körül véve. Egy alkalommal, mikor lent a nagy országúton egy csomó követ pillantott meg, szeretett volna hozzájuk menni és így szólt magában: mi örömem telik nekem ezekben a rövid életű, elkényeztetett virágokban és füvekben! Szeretnék, testvéreim a kövek között élni. 

Legurult az országútra azokhoz, akiket testvéreinek és rokonainak mondott. De itt nehéz szekerek kezdték nyomni és kemény csizmák tiporták. Ha időközben sikerült is kissé fölemelkednie és arról álmodozott, hogy szabadabban lélegezzen, tapadó sár borította el. Szomorúan nézett fel előbbi helyére és most, lentről valóságos paradicsomnak látta azt a helyet.

**

Így szokott ez történni azokkal, akik elhagyják hivatásukat, életterüket és az örök szomorúsággal telt tömegek szenvedélyeibe merülnek el.