Mindnyájan születésünk által egy közösséghez
tartozunk, legyen az nemzet vagy egyház. A gyermek először megtanulja a
közösség nyelvezetét, gesztusait, szokásait úgymint otthon. Hogyan kell valamit
kifejezni helyesen (pl. köszöntések, integetés), milyen legyen testtartásunk,
mit éneklünk és mikor? Semmi sem üres ceremónia, annak jelentése van. Így a
liturgiában is mindennek megvan az értelme és magyarázata. A külső jelek
nemcsak a lélek érzelmeit fejezik ki, hanem egyben a lelki összeszedettséget is
elősegítik, és így megkönnyítik a léleknek az Istenhez való emelkedését. A
keresztvetéssel emlékezünk keresztségünkre és megvalljuk, hogy hiszünk az egy
Istenben, aki Szentháromság. Megvalljuk azt is, hogy Krisztushoz tartozunk és a
katolikus keresztény hitben élünk. Bárki megtanulhatja ezeket a külső jeleket.
E jelek világába a gyerekeket a szülő kell hogy bevezesse. És akkor
fejlődik a gyermek, amikor a saját szintjén érti, hogy miért mondjuk ezeket,
vagy miért tesszük ezeket a gesztusokat, és erről tud valamit mondani. Ekkor
már kezdi átvenni, elsajátítani a közösség, a vallás külső magatartási formáit,
ugyanakkor belső kapcsolatok, értékek alakulnak ki benne. Minél gazdagabb az
ezekről szerzett tapasztalat, annál hitelesebb a gyereknek. Ez azt is jelenti,
hogy a család nyelvezetének kellene hasonlítani arra, amit a gyermek tanul,
amit hall a liturgia keretében.
Vízkereszt, Urunk megjelenése. Az Egyház
egyik legrégibb ünnepe. Karácsony felidézi, amikor „Szűz Mária e világra nékünk
Szent Fiát hozá”. Vízkereszt Krisztus üdvtörténeti jelentőségét állítja szemünk
elé, aki a világ megváltására megjelent közöttünk. Szentmisénk kezdőéneke
Jézust királyi fenségében mutatja be: „Megjelent a mi Urunk, Istenünk: ő a
Királyunk, övé az erő és a hatalom.” A Keleti egyház Jézus
Krisztusnak Jordán folyóban való megkeresztelkedését ünnepeli. Nyugaton Urunk
megkeresztelkedését a Háromkirályok tisztelete szorította ki, de megmaradt a
víz és tömjén szentelés. E kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a
Háromkirályok nevében az emberi hajlékok megszentelése vízkeresztkor.
Magyarországon a 11. század közepén a Háromkirályokról szóló csillagjátékot
adtak elő nagymise közben, ami hódolattal végződött. Ez a liturgikus hódolat
népszokássá, ünnepi reprezentációvá vált. A processzió a plébániáról indult el.
Tizenkét angyalnak öltöztetett gyermek előzte meg a papok karát, valamint a
Három koronás király, akik az ünnep titkát idézték. A napon és a holdon a
Szűzanya képe volt. A Szentszűz a kisded Jézust mutatta a bölcseknek, mögötte a
fényes csillag forgott. A menet közeledtét födetlen fővel várták az áldást, az
imádságot, a szentelt vízzel való meghintést, majd pedig a keresztet
megcsókolták. Ez a szakrális felvonulás a vízkereszti házszentelésbe szívódott
fel.
Egy 17. századi karácsonyi darabból Menyhért király hitvalló hódolata így
szól:
„Kisdeden szemléllek, de nagyúrnak hiszlek,
Romlandó test alatt Istent s
embert nézek.
Templom illatjával, mint Istent tisztellek,
Ez hitben meghalni
minden tagom készek.”
Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk
előtte (Mt 2,1-12). Az apostoli egyház tudatában van annak, hogy Isten
megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt, még a pogányok között is működik.
Feladatunk, segíteni társainknak a Krisztus szerezte megváltás kegyelmeiben
részesülni és istengyermekeként élni.
„Tudom kinek hittem!”
(2Tim 1,12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése