A Magyar Hírlapban (7.o.) Szentmihályi Szabó Péter Sarkosan fogalmazva
címmel ugyancsak hozza Orbán Viktor kormányfő fent idézett szavait, s
azt is, hogy „Európa egy agresszív, szekuláris, internacionalista és
családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját
keresztény hagyományainak feladásához.”A cikkíró megállapítja: „Kemény és sokak számára kínos ez az igazság, nem is csoda, ha feldühödtek ezen… Az tény, hogy a gyönyörű jáki templom a középkorban épült, nyilván akkor is akadtak, akik amiatt morogtak, miért nem osztják szét a pénzt a szegények között. Persze nem a középkor volt sötét, hanem a mai internacionalisták feje, mondhatni, földszintes emberek, akiknek még tetszik is, hogy ’a hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt’, ahogyan a miniszterelnök fogalmazott. Az imádsághoz hitetlenek, munkára pedig restek, vízszintes gondolkodók, kétdimenziósak. A függőlegesből a magasság számukra értelmetlen, csak a mélység felfogható. A szellemi mélység.”
MK
Kapcsolódó cikk:
Heine és a kölni dóm

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése