A munka keresztény szemmel 1.

József az ács

1. Hogyan lett május 1-je ünnep munkásoknak és keresztényeknek?

1776. május 1-jére készült el Adam Weishaupt munkájával, melyben egy világhatalmi szervezet programját fektette le. (Lásd. MYRON C. FAGAN, The Illuminati and CFR)

1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. 

A Második Internacionálé a nemzetközi szocializmus ügyét szolgálni hivatott nemzetközi szervezet

vezette be 1889-ben a munka nemzetközi napjaként május 1-jét, amit 1890-ben megtartottak.

IX. Piusz pápa 1870-ben az Egyház védőszentjének nevezte ki. a katolikusok Szent Józsefben az igazi munkást látták és tisztelték. 

Munkás Szent József ünnepet XII. Piusz pápa 1955. május 1-jén a világegyház számára elrendelte.

A munkás Szentcsalád

2. A munka keresztény szemmel

A két háború közti időben tevékenykedő egyházi író és szónok, Emil Fiedler mutatott rá egyik prédikációs kötetében (Allerhand Volk in Gottes Reich) sok mai keresztény ember életének kettőségére: más szempontok vezetik vallásos és mások mindennapi életében. Olyan, mint az ember, akinek lakásában két szoba van: a tiszta szoba és a lakó szoba. Egyikbe csak imádkozni megy, ez sötét, levegőtlen, ablakai be vannak zárva, dohos szaga fojtogatja a belépőt. Ő sem érzi jól magát benne, csak kényszerűségből jön be rövid időre, és siet vissza a másik derűs, napfényes szobába, amelynek kitárt ablakain keresztül napfény és tiszta egészséges levegő áramlik be. Itt jól érzi magát, itt tölti napjait.

3. A keresztény ember egész élete istenszolgálat

Egyesek azt gondolják, hogy a vallásos élet csak bizonyos vallási előírások teljesítéséből áll: imádkozik, misére jár, egyházi adót fizet, gyermekeit hittanra küldi, esetleg böjtöl és elvégzi a húsvéti gyónást. Családi és mindennapi életében már a társadalom gondolkodásához igazodik: ha meg is áldatja házasságát, önző érdekei szerint köti azt, foglalkozásában pedig az vezeti, hogyan tudna minél többet keresni, minél több pénzt összeszedni, ha kell embertársai kihasználásával – ahogy mondani szokták: kizsákmányolás árán.

Pedig nem így van: a keresztény ember egész élete istenszolgálat, benne van családi élete, hivatásbeli munkája, sőt szórakozása a legutolsó cselekedetig, mindent át kell járnia a főparancsnak, az Isten és emberszeretetnek: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, felebarátodat, pedig mint önmagadat, mert csak így tud eljutni az örök életre. Szt. Pál ezt így fejezi ki: „akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31). Vagy „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3,17).

4. A munka értékelése 

Az ember napjának, sőt életének java részét foglalkozásbeli munkája tölti ki, ezáltal kapja meg helyét és megbecsülését a társadalomban, ebben találja meg a maga lelki nyugalmát, hogy alkotott, hagyott hátra valamit maga után a földön.

A munkát az emberiség különféleképpen értékelte.  
Az ókori pogány világ is a fizikai munkát lenézte: rabszolgák, alacsonyrendű emberek feladata volt.
Az őskeresztények Isten dicsőítésnek és az emberek szolgálatnak tekintették.
A vándornépek megtérésével a középkor vezeklést, penitenciát látott benne, amely a bűn következménye. Az akkori kezdetleges eszközökkel a munka nehéz volt. 
Az iparosodás, technikai fejlődés ismét megnövelte a munka tekintélyét és értékét. A munka a haladás, a jólét előfeltétele, az emberi érvényesülés eszköze. Felfedezte a munka alakító hatását is. Ha nem is osztjuk azok véleményét, akik szerint a munka emelte ki az állati sorból az embert, tagadhatatlanul nagy hatással van az emberre, hogy mit és hogyan dolgozik.

Napjainkban az emberek jórészt az önző ember szemével nézik a munkát.  
Sokak számára csak megélhetési kényszer. Az a fontos, hogy megkapják a fizetést, sokan igyekeznek ellazsálni az időt, kivonni magukat a terhesebb munkákból (napszámos lelkület, csak teljen a nap!). 
Másoknak a munka kapzsi gyarapodás és pénzszerzési lehetőség. Túlzásba viszik munkahelyükön, és idejükön kívül is keresik a lehetőséget (munkamániás). Semmi más emberi feladattal vagy igénnyel sem gondolnak, időnap előtt felőrlődnek benne. 
Vannak, akik örömet és kielégülést találnak az alkotómunkában, amelyben megmutathatják tudásukat és képességüket, de többnyire nekik sem szolgálat a munka, hanem saját maguk fitogtatása.

5. A munka mint istenszolgálat 

A keresztény ember számára mindenféle munka, szellemi és fizikai elsősorban a saját hivatásával, foglalkozásával járó munka istenszolgálat. Az ember teremtése után ezt a feladatot kapta Istentől: „töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” (Ter 1,28). 

A vízözön után Isten megismétli a parancsot: „töltsétek be a földet és uralkodjatok rajta.” (Ter 9,7). A Bölcsesség könyve még kifejezőbb: „bölcsességében alkotta az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságban.” (Bölcs 9,2-3). 

A szentmise IV. kánonjában: A magad képmására teremtetted az embert és gondjára bíztad az egész világot, hogy csak neked, a Teremtőnek szolgálva uralkodjék minden teremtményen.

Az Egyház a megszentelődés egyik eszközének tekinti a munkát: „Az emberi munka az Isten képére teremtett személyek tevékenysége, akik arra kaptak meghívást, hogy folytassák a teremtés művét egymással és egymásért, miközben uralmuk alá hajtják a földet. A munka tehát kötelesség: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tesz 3,10). A munka megbecsüli a Teremtő ajándékait és a kapott talentumokat. Megváltó jellegű is lehet (…), ha valamiképpen együttműködik Isten Fiával az Ő megváltó művében. Krisztus tanítványának mutatkozik, amikor napról napra hordozza a keresztet abban a tevékenységben, amelyet teljesíteni hivatott. A munka a megszentelődés és a földi dolgok átlelkesítésének eszköze lehet Krisztus Lelkében.” (KEK 2427).

A világ nem kész, az embernek kell azt munkájával befejeznie és tökéletesítenie, olyan emberi világot, társadalmat felépítenie, amelyben mindenki megtalálja a helyét és boldogulását és dicsőíti Istent, a világ alkotóját. Az embernek munkájával kell meghódítania a természetet és erőit a maga szolgálatába állítania. Amikor ezt teszi, nem válik Isten vetélytársává. A tudományos és technikai haladás nem száműzi Istent a világból, hanem növeli Isten dicsőségét. Amikor az ember megtette az első lépéseket, hogy kilépjen a világűrbe és leszállott a Holdon, nem az következett belőle, hogy nem látta a világűrben Istent, tehát az nincsen, hanem, hogy mekkora az Ő alkotása a világmindenség, és milyen hatalmat, képességet adott az embernek, aki azt meg tudta csinálni!

Nemcsak a felfedezések, a nagy alkotások jelentik az istenszolgálatot és istendicsőítést, hanem mindenféle, legigénytelenebb emberi munka, amelyet az emberek a világ lakhatóbbá, emberibbé tételéért végeznek. A háziasszonyok, utcaseprők, ápolók, gyermekeket írni-olvasni tanítók munkája is. Szükséges, hogy az ember gondoljon rá: Istentől kapta hozzá az erőt és tehetséget, Istentől a megbízatást is, hogy mint az Ő helyettese ezt a munkát elvégezze. Hogy ne zárja ki munkájából Istent, az Ő szándékai szerint dolgozzon, és ne engedje, hogy munkájának értékét a bűn és az önzés lerontsa.

A munkában az embereknek meg kell találniuk magukat is, ebben tudják kibontakoztatni tehetségüket, alkotóképességüket. Megelégedetté teszi, hogy valamit tett, ami halála után is őrzi emlékét. A maga szerényebb körülményeire alkalmazhatja a költő szavait: Exegi monumentum aere perennius = Ércnél is maradóbb művet emeltem én. (Horatius, Carmen 3,30).

Még nagyobb értéke van a munkának az örökkévalóság szempontjából, mert ezzel nyeri vagy veszíti el azt az ember. Ismerjük a talentumokról szóló példabeszédet: a hűséges szolgák, akik kamatoztatták a kapott talentumokat, bemennek Uruk örömébe, a hanyag, lusta szolgát gazdája megdorgálja, elvetteti tőle a talentumot – pedig megőrizte – és kivetteti a külső sötétségre. (Mt 25,14-30)

- folytatása következik -