2014. 09. 26.

A legbiztosabb útmutató



Boldog Özséb a pálos rend alapítója 1270. január 20-án hunyt el a Pilisi remeteségben. Életrajzából tudjuk, egy látomásában az erdőkben szétszóródva sok apró lángocskát pillantott meg. Ezek elindultak egymás felé és hatalmas tűzzé olvadtak össze. Megértette a látomás figyelmeztetését. Elindult és közösségbe gyűjtötte össze a hegyekben szétszórtan élő remetéket. Így lett a pálosok alapítója. Özséb látomása és tette közel áll hozzánk. Mert az ember vágyik arra, hogy kiszabaduljon a magányból, vágyik a szeretetben való együttlétre. Farkas Árpád írja: „A fák is egy napon elindulnak /…/ nem bírják tovább/ a farkasordító magányt.” Az emberiség régóta vágyik az egymáshoz találásra, az egységre. Ez a vágy ma erősebb, mint valaha. De olyan fokú széthúzás sem uralkodott soha, mint napjainkban. Ez nem más, mint a 20. századot megrázó háborúk, diktátumok és diktatúrák következménye. Az 1989-es fordulat után, amikor a közösségi javak „elprivatizálása” kezdődött, akkoriban hallottam e kérdést: Mi rosszabb a kommunizmusnál? A válasz pedig egyszerű: Ami utána következik! Igazából most értjük ezt, amikor benne élünk. Valahogy így történt, amikor az ember szeretetközösségét „elprivatizálta” a gonoszlélek. Az elcsábított ember rossz döntése - a tiltott fa gyümölcse, egy tál lencse vagy 30 ezüstpénz választása által - kizárta magát az Isten adta látható és láthatatlan világ gazdagságából. A bűnbe esett, célja vesztett embert Isten megszánta, nem hagyta magára, hanem a megváltás útjára terelte. Gyakran szólt hozzá és utódaihoz. Majd Ábrahámhoz és elhívta arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért. Szólt Mózeshez, hogy vezesse ki népét Egyiptomból az Ígéret földjére. Szólt a prófétákhoz, hogy térítsék vissza a népet, amely megfeledkezett Róla. Végül egyszülött Fia, Jézus Krisztus által szólt hozzánk, hogy tanítása és tettei segítségével életünk legyen és bőségben legyen (Jn 10,10). Krisztus Egyházat alapított, a maga titokzatos testét, amelynek minden egyes tagjában jelen van. S hogy még gazdagabbá tegye közösségét Pünkösdkor elküldte a Szentlelket, hogy minden népet összegyűjtsön Egyházában és szeretetben egyesítsen. Az apostolok és munkatársaik közül a Szentlélek indítására írásban is rögzítették Jézus tanítását és tetteit. Majd összegyűjtötték a sugalmazott „könyveket” és ez lett Isten népének Szentírása, a Könyvek könyve, a könyvek legnagyobbja, a Biblia. Szent Pál a börtönből írja tanítványának: Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,15-17) Legyünk az Egyház tagjai, akik Isten szavában keressük az eligazítást (EN 58), mert Isten jelen van igéjében is. Szent Jeromos egyháztanító, a Szentírás nagy tudósa mondta: „Aki nem ismeri az írásokat, nem ismeri Krisztust.” Éppen Szent Jeromos emléknapjához (+420. szeptember 30.) közeli vasárnap, azaz szeptember utolsó vasárnapján üljük világszerte a Szentírásvasárnapját. Vegyük kezünkbe ma is a Szentírást, hogy felismerjük, amit Jézus mond nekünk, és amire bátorít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése