2014. 09. 25.

Kinek üzent hadat Washington?

Az amerikai légierő bombázza az Iszlám Állam militánsait Szíria területén anélkül, hogy engedélyt kért volna a hivatalos Damaszkusztól.

Kinek üzent hadat Washington?
A nemzetközi jog értelmében valamely állam területére mért rakétacsapásokat, ha ez az adott állam vezetőjének hozzájárulása nélkül történik, agressziónak kell tekinteni. De mikor törődött Washington a nemzetközi joggal?
Az Iszlám Állam valóban komoly veszély. A csoportosulás Irak és Szíria területének jelentős részét foglalta el, akciói arról tanúskodnak, hogy reális erővel rendelkezik, és jól szervezett. Természetesen, kell harcolni vele, de nem úgy, hogy ezzel kárt okozzunk más államok érdekeinek, nem a nemzetközi jog rovására – véli Oleg Hlestov a nemzetközi jog orosz szakértője.
Ha azt, amit az USA tesz, a nemzetközi jog szempontjából vizsgáljuk, akkor mondhatjuk, hogy az amerikai légicsapások Szíria ellen a nemzetközi jogi normák súlyos megsértését jelentik. Az USA minden országban nem a nemzetközi joggal összhangban alkalmazza az erőt, hanem akkor, amikor ez neki előnyös, amikor az megfelel érdekeinek - hol politikai, hol gazdasági érdekeinek. Washingtonnak nincs esélye, hogy csak légicsapásokkal legyőzi az Iszlám Államat. Szárazföldi hadműveletek nélkül a militánsokat nem lehet elpusztítani. De ha egy rakéta Damaszkuszra esik, azt szerencsétlen véletlennek lehet nevezni. Politikai elemzők többsége szerint a terrorizmus elleni küzdelem leple alatt meg akarják dönteni Bashar al-Assadot.
Washington úgy döntött, hogy most itt az idő, hogy bosszút álljon a múlt szeptemberért. Akkor Washingtonnak nem sikerült komolyan foglalkozni Bashar Assaddal. (Nem sikerült Szíriát igába hajtani, uránium és wolfram bányáit megszerezni.) Nem utolsósorban Moszkva állásfoglalása miatt. De az elmúlt év alatt az USA igyekezett minél több problémát okozni Oroszországnak más frontokon. És a washingtoni elemzők úgy vélték, hogy Moszkvának most nem ér rá, hogy foglalkozzon Damaszkusszal.
A legutóbbi ENSZ Közgyűlésén amerikai elnök felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gondolkozzon azon, mennyire készek az országok felelősséget vállalni „a nemzetközi normák betartásáért”. Obama verziója szerint ez elsősorban Oroszországra vonatkozik, akinek európai „agressziója”, „azokra a napokra emlékeztet, amikor a nagy nemzetek fenyegették a kicsiket.”
Erre válaszul Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megjegyezte, hogy a Fehér Ház vezetőjének felszólalásában kifejezésre jutott „olyan ország véleménye, amely saját nemzeti biztonsági doktrínájában rögzítette a jogot, mely szerint saját belátása szerint alkalmazhatja az erőt az ENSZ Biztonsági Tanácsának bármilyen határozatától és nemzetközi jogi eszközöktől függetlenül.”
Igor Szileckij - OH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése