2014. 09. 21.

Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére

Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
hunor_statutum2_b
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl” – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan” az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfő-választási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.

Bővebben:
http://www.szekelyhon.ro/vilag/ossztuz-az-rmdsz-autonomiatervezetere

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése