2014. 09. 17.

Az "Iszlám Állam ördögi dolgokat művel"

Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa szeptember 15-én a CNN-nek adott interjújában a nyilvános lefejezésekre utalva elmondta, senki nem tehet ilyesmit Isten nevében, azok valóban ördögi dolgok – írja a Vatikáni Rádió.


„Nem beszélhetünk háborúról, hiszen itt egészen másról van szó: terroristák egy pénzzel jól ellátott csoportjáról, amely olyan emberekből áll, akiket csak az ideológia vezérel, akik olyan embereket támadnak meg, akiknek fegyverük sincs, hogy megvédhessék magukat – minden felszerelés nélkülieket, egész egyszerű, szegény földműveseket, családokat, békés embereket, akik faluikban egyszerűen szeretnék élni életüket” – mondta Filoni bíboros a CNN sztárriporterének, a brit-iráni Christiane Amanpournak nyilatkozva.
A kuriális főpásztor szerint elsődleges kötelességünk, a világ erkölcsi feladata, hogy megvédje ezeket az embereket. Ők az emberiség részét képezik függetlenül attól, hogy milyen kisebbséghez vagy valláshoz tartoznak, és szükségük van a mi támogatásunkra.

„Találkoztam három fiatal fiúval, akik Szinjar tartományba futottak és elmesélték, hogy ők az egyedüliek, akik megmenekültek falujukból. Minden nő eltűnt – minden fiatal és középkorú nőnek nyoma veszett” – számol be a bíboros, aki augusztusban több mint egy hetet töltött Irakban.

„Ülhetünk-e hát várakozva? Mire várunk? Ha ezek a nők az én nővéreim, húgaim, anyám, feleségem, gyermekeim lennének, tudnék-e vállvonással reagálni? Ez a kérdésem” – fogalmazott Fernando Filoni.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése