Rólunk szól a történet

A humanizmus, a felvilágosodás, az iparosodás, és végül a modern technika megjelenése az embert olyan valakivé formálta, aki azzal áltatta magát, hogy a saját lábán is meg tud állni. Létrejött egy hamis világ, amelyben nemcsak az embert szolgálják ki a technikai eszközök, hanem az ember maga is géppé válik. 

Az Isten-felejtés korszaka, a kicsinyke jólét ideje az embert látszólag naggyá tette, mégis meg kell tapasztalnia törékenységét, és rászorultságát az Isten segítségére, mert Európának nemcsak gazdaságra, hanem lélekre is szüksége van. Életünk során bármikor elbukhat mind az egyén, mind a közösség, mert a kísértéssel szemben senki sincs bebiztosítva. 

Izajás próféta közvetlenül a babiloni fogság megszűnése előtt beszél Isten hűségéről, aki ezután is fog segíteni. Az exodus-tradícióra építve jövendöl (Iz 43, 16-21). Amit Isten tenni készül, amellett eltörpülnek a régi tettek. Nem a tengert teszi szárazzá, hanem a sivatagot oázissá. Jótéteménye úgy hat, mint amikor a pusztaság esőt kap, és az élet színeit ölti magára. Isten magának teremtette népét, majd Egyszülöttje váltja meg. Ő lesz a szabadulás „útja”. A keresztáldozatában ő fakasztja a kegyelem „élővizét”, amit Egyházának ad, hogy az embert éltesse. Így kisarjad bennünk a biológiai halál által kikezdhetetlen kegyelmi élet, vagyis élet Istennel és Istenben. Jézus az összeomlott élet romjain lehetőséget kínál az újrakezdésre (Jn 8, 1-11). Ő azért jött, hogy az embert megmentse. 

Tanítása közben az írástudók és a farizeusok megzavarják. Házasságtörésen ért asszonyt visznek eléje. Ítéletet várnak tőle. Biztosak abban, hogy Jézus önellentmondásba keveredik: Törvény vagy az irgalmasság! Bármit mond Jézus, azzal tönkre tehetik. 

Vádaskodhatnak ellene. 

Jézus nyugodt. Lehajol és az ujjával írni kezdett a földön. 

Unszolásukra így válaszol: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt és tovább írt. 

Jézus pedagógiája, hogy megszólaltatja a lelkiismeretet azokban, akik erkölcsi tönkretételére törnek. 

A vádlók pedig anélkül, hogy egyetlen szemrehányó szót kaptak volna, lassan eloldalogtak. 

Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Ekkor úgy szól a bűnöshöz, mint édesanyjához: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” 

E megszólítással  visszaadja az asszonynak önbecsülését, talpra állítja. És az hitvallást tesz: „Senki, Uram!” „Én sem ítéllek el: Menj, de többé ne vétkezzél!” 

Rólunk szól a történet. 

Jézus megtérésre hív. Akarsz-e találkozni az életét adó Krisztussal, aki felkínálja a szabadságot és a kegyelmet, hogy az légy, akinek Isten akar. A Jézusba vetett hit tesz igaz emberré, mert megsemmisíti a bűnt, de nem a bűnössel együtt. A hit által Jézus élete sarjad bennünk (Fil 3,8-14). Tegyük magunkévá az ő lelkületét.

„Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.” (Jn 8,11)