Vasárnap nélkül nem élhetünk

A mai túlzottan fogyasztói, vallásilag közönyös és az isteni értékekkel szemben becsukódott társadalomban nekünk sem könnyű keresztényként élnünk. Éppen ezért szükségünk van az Oltáriszentség kenyerére fáradságos földi utunk során.

Ennek következtében az őskeresztényekkel vallhatjuk: „Vasárnap nélkül, az Úrnapja nélkül nem élhetünk.” Ugyanis a vasárnap a „hetenként ismétlődő Húsvét”, amely a keresztény közösség identitásának kifejeződése, életének és küldetésének középpontja kell hogy legyen. Krisztus után 304-ben Diocletianus császár halálbüntetés terhe mellett megtiltotta a keresztényeknek, hogy szentírás legyen a birtokukban, valamint, hogy vasárnap szentmisére gyűljenek össze. A mai Tunézia területén, az egykori Karthágó közelében 49 főből álló kis hívő csoport a császári tilalom ellenére Octavius Felix házában szentmisére gyűlt össze. Letartóztatták és Karthagóba vitték őket, ahol a császári helytartó hallgatta ki a 49 személyt.

Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a császári rendelet megszegésére, egyikük, egy Emeritus nevű keresztény csak ennyit mondott: „Vasárnap nélkül nem élhetünk.”

A 49 keresztény hosszú kínzás után mártírhalált halt. Meghaltak, de elnyerték jutalmukat: „mi most a feltámadt Krisztus dicsőségében emlékezünk rájuk.”

E vértanúk példáján nekünk a 21. század keresztényeinek is el kell gondolkodnunk. A vasárnap, az Úr napja a legjobb alkalom arra, hogy erőt merítsünk Abból, Aki az élet Ura.