Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának
ünnepén az ételszentelésre a hagyományokhoz híven a csíkszeredai
Szabadság téren gyűlt össze a hívő sokaság.
Több ezren gyűltek össze a Szabadság téren - Iochom Zsolt
A húsvéti ételszentelés megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét,
ökumenikus jellegét, így a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését
tartják évről-évre Csíkszeredában. Kereszténységünk legnagyobb ünnepén
Tamás József püspök a föltámadt Jézus Krisztus szavaival köszöntötte az
ételszentelésre összesereglett gyülekezetet: „Békesség veletek!”.

„Ezt a felújított teret az ősszel már megáldottam, de a mai szép
alkalommal, hogy így belaktuk ezt a teret a jelenlétünkkel, újra
megáldottá tesszük. A hagyományainkhoz híven húsvét reggelén
megszenteljük az eledeleket. A föltámadt Jézus Krisztus az étkezést is
feltámadásának jeléül tette” – hangsúlyozta Tamás József püspök.
Tamás József püspök szenteltvízzel hintette meg a kosarakat
 |
Fotó: Kovács János |
˜˜„Amikor húsvét vasárnapján megjelent apostolainak és azok
megijednek, úgy gondolták, hogy szellemet látnak, az Úr Jézus ételt kért
és szemük láttára evett belőle, hogy bizonyítsa feltámadásának tényét” –
ezekkel a gondolatokkal áldotta meg az eledeleket Mons. Tamás József püspök a
Szabadság téren.
 |
Ködös, párás a levegő |
 |
21 sor |
A katonás sorok között elsőként Tamás József püspök indult, utána dr. Kállay Emil piarista atya, majd P. Bátor Botond pálos, magyar tartományfőnök, utánuk Szecsete Zoltán, Mihály Imre káplánok, Péter Sándor nyug. lelkész szenteltvízzel hintették meg a kókonyás kosarakat. A szertartást Msgr. Darvas-Kozma József esp.-plébános irányította, és
végül köszönetet mondott a közreműködésben segítőknek, megdicsérte a
katona nemzet fegyelmezett és áhítatos részvételét.
Az ételszentelés a
pápai himnusz, a nemzeti imádság és a székely himnusz eléneklésével
zárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése