2013. 03. 26.

Nyílt keresztényellenesség Floridában

A floridai Atlantic Egyetemen különös módon kívánták fejleszteni a diákok vitakultúráját.
Az elmúlt hetekben a kultúrák közti kommunikáció tantárgy egyik óráján a tanár azt feladatot adta a hallgatóknak, hogy írják fel Jézus nevét egy papírlapra, majd tegyék le a földre, és tapossanak rá. Egy mormon vallású diák kijelentette: a tanári tekintélyt tiszteletben tartja, de a feladatot sértőnek tartja és nem teljesíti. Ryan Rotela utóbb a CBS12 műsorában nyilatkozva elmondta: az incidens után felfüggesztették, és a dékánhelyettes közölte vele, hogy ne menjen vissza.
„A feladat abban kívánta segíteni a hallgatókat, hogy többféle perspektívából szemléljék a dolgokat, a tantárgy célkitűzéseinek megfelelően” – nyilatkozta az ügyről az egyetem kommunikációs és multimédiás tanulmányokért felelős igazgatója.
A feladat a tantárgy tanári kézikönyvében (Intercultural Communication: A Contextual Approach, 5th Edition) egy teljes óra anyaga.
Az instrukció így foglalja össze a tanár teendőit: „Írassa fel a diákokkal egy lapra a JÉZUS nevet nagy betűkkel. Kérje meg őket, hogy álljanak fel, és a lapot helyezzék a lábuk elé a földre, a névvel fölfelé. Kérje meg a diákokat, hogy gondolkozzanak egy percig. Rövid csend után utasítsa őket, hogy lépjenek rá a lapra. Legtöbben habozni fognak. Kérdezze meg, miért nem lépnek rá. Beszélgessenek el a kulturális jelképek fontosságáról.”
Az eset a nyílt keresztényellenesség példája – szögezi le a Christian Post március 22-i cikkében idézett szakértő. „Sokféleség, tolerancia – üres jelszavak, amelyektől a liberálisok és a haladók jól érzik magukat, miközben ők maguk sokszor nem hajlandóak tolerálni, sőt olykor kimondottan támadják a hagyományos keresztény és konzervatív értékeket.”
*
Az eset néhány nap alatt óriási sajtóvisszhangot váltott ki. A hírekre reagálva március 25-én az egyetem üzenetet tett közzé a honlapján, melyben őszinte sajnálkozását fejezi ki és hivatalosan bocsánatot kér minden sértettől az elfogadhatatlan eset miatt. Hozzáteszi: az egyetem minden vallást tiszteletben tart, és egyetlen diákot sem fog semmilyen módon büntetni a történtek kapcsán.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése