Székelyföld - régiós genocídium?

„Csak egyetlenegy tiszta magyar csíkot varrt az ország szegélyébe a Gondviselés, aranyos, paszomántos csíkot, s ezt a csíkot ma is Csík-nak hívják. Ez a Csík egy foszlány Attila népéből, egy csík a régi Hunnia palástjából, mely leszakadt, mikor a palást szétszakadt, s ott akadt fönn a Hargita szirtjein, a csendes erdőségekben, a havasok gerincein, s azóta is ott van.” Így indította Tusnád-fürdőről szóló prózai himnuszát Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1902-ben. 

Ez a Csík valóban egy foszlány Attila népéből, amely még létezik Erdély keleti részén, a Csíki-havasok és a Hargita vonulata között. Csík a székelyek lakta Székelyföld kincse, amely őrzi Attila hun király emlékét, ahol elevenen élnek az Árpád fejedelemtől kapott székely jogok, ahol védik Szent István hitét és Szent László hazaszeretetével küzdenek a jövőért. 

Csíkot körbeveszi Kézdi-, Sepsi-, Udvarhelyszék, a Gyergyói medence és a Csíki-havasok keleti völgyei karolják át. Csík a Székelyföld része, amely magába foglalja Maros-, Udvarhely-, Sepsí-, Kézdi- Orbaiszéket és a távolba szakadt Aranyosszéket. 

Székelyföld volt és van. Vele szomszédos volt a Szászföld, ahol már csak elvétve találunk szászokat. Hétszáz év után a szocialista Románia velünk együtt a szászokat is megnyomorította. Nagy részük az utóbbi negyven évben elhagyta szülőföldjét, amelyet egykor II. Géza magyar királytól kaptak, ahol saját önkormányzatiságuk, autonómiájuk volt, amit Universitas Saxonica-nak neveztek. A szászok a 20. század rabszolgakereskedésének, pontosabban a román diktatúra lélekkufár politikájának lettek áldozatai, akikért a fejlett Németország fejkvótát fizetett. A szásznép mind a szabadság, mind az emberséges világ reményében távozott szülőföldjéről, hátrahagyva csodálatos templomerődeit és házait. 

A székelyek és szászok Erdély keleti, dél-keleti szélén hasonló viszontagságokat éltek meg az évszázadok folyamán, sok esetben viszont másként küzdötték le a megpróbáltatásokat. Nem tudjuk, milyen jövő vár reánk, de megmaradási készségünk és ragaszkodásunk a Székelyföldhöz eddig erősebbnek bizonyult sok szomszédos néphez képest. 

E sorozatban múltunkra és jövőnkre fogunk figyelni, hogy egységes akarattal, tanulva a SICULICIDIUM-ból, gátat vessünk a készülő régiós genocídiumnak.

Ha nem vigyázunk: “Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!” (Tompa M.: A gólyához)