2013. 03. 14.

Ferenc pápa látogatása

Ferenc pápa csütörtök reggel 8 órakor a rómaiSanta Maria Maggiore bazilikához hajtatott, hogy lerója tiszteletét a Szűz Mária kegyképe előtt, ahogy azt szerdán este bejelentette a híveknek a Szent Péter-bazilika központi loggiájáról mondott első szavaiban.
Ferenc pápa a Salus Populi Romani kegykép kápolnájába ment egy csokor virággal, amelyet elhelyezett az oltáron. Majd térdre borulva, aztán ülve még 10 percig imádkozott a Szűz Mária kép előtt. Köszöntötte a kápolnában jelenlevőket, a káptalan tagjait, a gyóntatókat és a szerzeteseket.
Ezt követően elhaladt a Santa Maria Maggiore-bazilika főoltára előtt, ahol Jézus bölcsőjének ereklyéje található a hagyomány szerint. Majd a templomban található Sixtus-kápolnát látogatta meg, ami nem egyezik meg a Michelangelo féle kápolnával, hanem bár ugyanazt a nevet viseli, arról híres, hogy Loyolai Szent Ignác ennek a kápolnának az oltáránál mutatta be első szentmiséjét karácsony estéjén. Ignác nagy tisztelettel volt a Santa Maria Maggiore bazilika iránt a Jézus bölcsőjének ereklyéje miatt is és itt akarta bemutatni pappá szentelése után első szentmiséjét. A jezsuiták számára nagy jelentőséggel rendelkező helyet tehát Ferenc pápa is meglátogatta, majd rövid időre megállt V. Piusz pápa sírja előtt is. A látogatás végén elbúcsúzott a bazilika személyzetétől és visszatért az autójához. A templomból kilépve a szemben levő iskolából neki integető diákokat üdvözölte.
A Santa Maria Maggiore bazilikához autókonvoj nélkül a vatikáni csendőrség egyik autóján ment, tehát nagyon egyszerű formában – hangsúlyozta Lombardi atya.
A bazilikából a Navona tér közelében található Via della Scrofa-ba hajtatott, Nemzetközi Papi Otthonba, ahol a konklávé kezdete előtt szállt meg. Itt összeszedte csomagjait, köszöntötte a személyzetet, kifizette szállásköltségét, hogy jó példát mutasson, majd visszatért a vatikáni Szent Márta házba, jelenlegi szálláshelyére.

VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése