2013. 03. 27.

A nép, amely nem tudja



Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Ma csak a történelmi múltja magyar. Évente felkeresem boldog Hunyadi János által újraépíttetett gótikus, tető nélkül maradt, ott árválkodó, hat évszázados templomát. Oda belépni csak a templom oldal ablakán lehet. A benti látvány leírhatatlan. Halott templom, csak a falai állnak, maholnap rom lesz. Hívei nincsenek, csak leltári tárgy a kolozsvári református püspökségen. 
A hitújítással az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték: maradj velünk Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja. Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar közösség, ezért elpusztult teljesen.  
A zord idők során a szemét is felvette, pontosan a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, csupasz kézzel kiseprem ki onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani, amely életre szóló figyelmeztetés: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. A húsvéti misztérium ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtök esti misével kezdjük.
Az Eucharisztia szerzésének, az újszövetségi papság és a szolgáló szeretet rendelésének estéjén, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket: értékeljük-e Jézus szentségi jelenlétét, szívesen megünnepeljük-e keresztáldozatát és örvendünk-e annak, hogy az Emberfia testét és vérét vehetjük a szentáldozásban? 
Bánjuk meg közömbösségünket és szeretetlenségünket, hogy életre keltsen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése