A konklávét megelőző bíborosi tanácskozáson Buenos Aires érseke elmondta, milyen Egyházra van szüksége ma a világnak.
„A következő pápára úgy gondolok, mint olyan emberre, aki Jézus Krisztust szemlélve,
Jézus Krisztust imádva, segít az Egyháznak, hogy kilépjen önmagából a létezés
peremvidékei felé, segíti az Egyházat abban, hogy termékeny édesanya legyen,
aki 'az evangélium továbbadásának édes, lelkesítő örömében' él.”
A konklávét megelőző bíborosi ülés során Bergoglio bíborosnak ezek
a szavai állítólag különösen nagy hatással voltak hallgatóságára. Jaime Lucas Ortega y Alamino havannai bíborosnak
köszönhetően nyilvánosságra kerülhet a beszéde.
Ortega
bíboros március 23-án, szombaton a Havannában celebrált szentmisén mondta el
először a történetet a pápai nuncius és a papi fogadalmát megújító havannai
papság jelenlétében. Az ülésen, a beszéd elhangzása után megkérdezte Bergoglio
bíborostól, megvan-e írásban, amit mondott. Nem volt. Másnapra azonban leírta
neki. Engedélyt kért tőle a szöveg szétosztására, és meg is kapta. Ferenc pápa
megválasztása után megerősítette, hogy közzéteheti hozzászólását. Ezt
követően a Palabra Nueva internetes folyóiratban közzétette a beszédet és a
havannai szentmise homíliáját.
Bergoglio bíboros azzal kezdte hozzászólását, hogy megállapította: az evangelizálás adja meg az Egyház létezésének okát, értelmét.
VI. Pál 1975-ben kiadott Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli
buzdítását idézte: „Őrizzük meg azt az édes örömöt, hogy továbbadhatjuk az
evangéliumot.” Beszéde négy részre
tagolódott.
Elsőként azt
hangsúlyozta, hogy az evangelizáció apostoli
buzgóságot igényel, vagyis ki kell lépni önmagunkból és elindulni a
peremvidékek felé, nemcsak földrajzi értelemben, hanem a létezés peremvidékei
felé, a bűn, a fájdalom, az igazságtalanság, a tudatlanság, a vallási
közömbösség, mindenféle nyomorúság felé.
Ezt követően elmondta, hogy ha az Egyház nem lép ki önmagából, akkor önmaga körül forog,
megbetegszik (mint Lukács evangéliumának 13. fejezetében a nyomorék
asszony).
Az egyházi
intézményeket sújtó bajok éppen abból fakadnak, amikor önmagát tekinti
vonatkoztatási pontnak – olyan ez, mint „egyfajta teológiai
nárcizmus”. Hozzátette: a Jelenések könyvében Jézus az ajtóban áll és kopog.
Olykor belülről kopogtat, hogy engedjük kimenni. Az öntükröző
(autoreferenciális) Egyház viszont magába akarja zárni, nem engedi ki Jézust.
Beszéde harmadik
részében elmondta: amikor az Egyház önmaga tükre,
önmagára vonatkoztat, akkor azt hiszi, saját magától fénylik, és már nem
mysterium lunae. (Szerk: az egyházatyák tanították, hogy az Egyház
olyan mint a mysterium lunae, a Hold titka: nincs saját fénye, csak Krisztust
tükrözi vissza.) Ily módon fennáll a Henri de Lubac jezsuita teológus által
spirituális világiasságnak nevezett probléma, amelyet az Egyházra
leselkedő legnagyobb veszélynek tart. Nem mást jelent ez, mint hogy
egymást dicsőítjük. Kétféle Egyházról
beszélt Bergoglio: az evangelizáló,
önmagából kilépő; valamint a
világias, önmagáért élő Egyházról.
Ezt követően mondta el, milyen
pápát lát maga előtt. Természetesen nem magára gondolt, a pápaválasztó
bíborosok, és rajtuk keresztül a Szentlélek azonban rá gondoltak – zárja
ismertetését az Avvenirében Gianni Cardinale.
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése