2015. 03. 07.

A hargitafürdői KERGEOLIMPIA

Kerge = hebehurgya, bolondos.
Kergemobilok csúsztak, borultak, „repültek”
Rengetegen voltak kíváncsiak a felelevenített hargitafürdői Kergeolimpiára. A szombati
rendezvényen számos csapat mutatta meg, hogy nemcsak szánkóval lehet csúszni, hanem akár repülőgéppel, vagy a „Menny a pokolban” elnevezésű, bonyolult szerkezettel is.

kergeolimpia szvi-2_b 
Nem csak a járgányok, a jelmezek is különlegesek voltak
Hatalmas kocsisor alakult ki a Hargitfürdőre vezető úton szombaton. Sokan a Kergeolimpiára igyekeztek, többségük az út szélén hagyta járművét és az Ozon szállóig gyalog tette meg az utat. A sípályánál a kergejárművek versenyét övezte a legnagyobb érdeklődés, – bár korábban tartották meg a programot a plakáton szereplő időpontnál – rengetegen követték a pálya széléről lesiklásukat, vagy éppen felborulásukat. A furábbnál furább járgányok csúszását hógolyózáporral „segítették” a nézők.
Madéfalváról több csapat is benevezett a kergemobilok versenyére. Kettőt közülük a Hargita megyébe tervezett repülőterekről szóló hírek ihlették meg egy repülő és egy rakéta formájú kergemobil megépítésére. A rakétára hasonlító tákolmányt építő, négytagú csapat vezetője, Gegő Zalán is ezt erősítette meg, mikor a járgány oldalán díszelgő Székely Airwajsz feliratról érdeklődtünk Mint mondta, azt szerették volna, ha ők építik meg az első székely repülőgépet. A járgány hátulján szereplő feliratból egyébként arra lehetett következtetni, hogy Dubaiba és Londonba is indítanak járatokat.
kergeolimpia szvi-15_b
Az újjáélesztett, immáron hatodik Kergeolimpián a címvédő madéfalvi csapat is részt vett, ők 2006-ban nyertek aranyérmet. A 15 fős csapat a készülést ezúttal sem aprózta el, hatalmas és bonyolult szerkezetet állítottak össze az idei megmérettetésre. Járgányuk a Menny a pokolban nevet viselte, a csapatot pedig Angyalok és démonok névvel illették. „Az üst jelképezi a poklot, és olyan személyiségek vannak benne, akik életükben sok gazságot követtek el, mint például Hitler, Sztálin, Ceaușescu, Bin Laden és a többiek. A mennyországban az angyalkák vannak, az ördögök hevítik az üstöt, és a Halál a kormányos” – mutatta be kergeszerkezetüket és annak „lakóit” a Szent Péternek öltözött Szentes Antal, a csapat vezetője. Tőle tudjuk, hogy tíz napig építették a hatalmas üstből, és a mennyországot jelképező magasított szerkezetből álló tákolmányt. „Csak kizárólag helyi székely termékeket használtunk fel: kicsi fát, kicsi vasat és kicsi észt” – jegyezte meg tréfásan Szentes.
kergeolimpia szvi-8_b
Akadt még, akik dobókockával, mások rácsok mögé zárt vécécsészével csúsztak le a pályán. A csíkszeredai Böjti Boszorkák pedig szánra szerelt kétütemű, „turbóseprűkkel” vágtak neki a lejtőnek, kevés sikerrel. A három boszorka kacagva mesélte el, hogy végül addig húzták, tolták, taszították járgányukat, amíg célba nem értek.
A sípályáról a tömeg az Ozon szálló előtt felállított színpadhoz vonult, ahol a rendezvény koncerttel folytatódott.  A kergeolimpia végül, a díjátadó ünnepség után bulival zárul.

székelyhom.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése