 |
| Zoller főrabbi |
Israel Zoller 1881-ben Galicia-i
zsidó családban született, ötödik gyermekként. Legjobb barátja révén találkozik
a feszülettel. A gyermek gondolkodott. Izaiás könyvében szereplő Isten Szolgájáról
olvasott. Közben kereste az összefüggést a keresztre feszített Jézussal: Ez a
Keresztrefeszített csakugyan Isten szolgája? 12 évesen tanul és tanít. Titokban
olvassa az Újszövetségi szentírást, melyben megérezte a szeretet evangéliumát.
Halott édesanyja mellett meggyújtotta a „tiszteletadás fényét, a lángkoronát”
és a hatodik boldogságot ismételgette: boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják
az Istent (Mt 5,8). Bécsben és Firenzében tanul. Filozófiából doktorál. Elvégzi
a rabbiképzőt, ahol teljes szívvel az Istent kereste. 1911-ben Triestben
rabbi-helyettes. Megnősül, születik egy kislányuk. Sok kellemetlensége van,
menedéke a Szentírás: „leginkább Izaiás, Jób, Jézus, Pál alakja vonzott…”
1917-ben Zoller rabbi otthonát súlyos gyász érte, felesége meghalt. „Hiába
igyekeztem nyugtalanságomat intenzív tudományos munkába fojtani… Hirtelen,
anélkül, hogy észrevettem volna, az asztalra tettem tollamat és – mintha
eksztázisban lettem volna – elkezdtem Jézus nevét ismételni… Egész lelkem
kiáltotta: Krisztus, ments meg! Nyugtalan maradtam addig, amíg meg nem láttam
Őt, mint egy hatalmas képet kereten kívül, a szoba sötét sarkában. Tökéletes
lelki békét éreztem. Az Ószövetségi Szentírás birodalmának végső határához
érkeztem. Ezt mondtam magamnak: nem volt-e Jézus népem fia? Nem volt-e lelkének
lelke?” Zoller rabbi senkinek sem beszélt róla. 1920-ban Trieszt főrabbijává
nevezik ki. Újra nősül. Ekkor születik második kislánya, Miriam.
Vallástörténeti és biblikus tanulmányokat ír. 1933-ban felveszi az olasz állampolgárságot
és az előírásoknak megfelelően családi nevét Zolli-ra változtatta. A növekvő
zsidóellenesség miatt szenved. Megfosztják olasz állampolgárságától és az
egyetemi katedrától. Ugyanakkor azonban - 1940-ben – a római izraelita közösség
meghívta főrabbinak és a rabbiképző rektorának. A főrabbi a békét hirdeti, de a
háború már odaért. Európa lángokban állt. 1943. szeptember 8-án a német
csapatok elárasztották Rómát és megkezdődött a kilenc hónapig tartó könyörtelen
megszállás. Zolli főrabbinak világos képe volt a nácik viselkedéséről. Értesül,
hogy küszöbön áll a zsidóság olaszországi üldöztetése. Családját keresztény jó
barátaihoz menekítette. Ő visszatért állomáshelyére. A Gestapo elől a
külvárosban rejtőzködik. Rómában a deportáltak száma 291000. Néhány ezer zsidó
a Vatikánba menekült. Egy héttel Róma megszállása után a németek megsarcolták a
zsidókat. Letartoztatási és túszszedési fenyegetéssel egy nap alatt 50 kg
aranyat követeltek. Éjjel, lopva, barátja hozta a hírt, hogy csupán 35 kg
aranyat sikerült összegyűjteni. „Lenne szíves a Vatikánba menni, mondta a
küldönc – és kölcsönért folyamodni. - Azonnal induljunk! – válaszolt a főrabbi,
úgyis vagyok öltözve, mint egy koldus!” A Vatikánt a Gestapo őrizte, de a
főrabbi karbantartó mérnökként ellenőrző munkára jelentkezett a szent Anna
kapunál. A főrabbi eljutott az államtitkárságig, s ott a kincstárnok és egy
prelátus fogadta. – Az Újszövetség nem hagyhatja cserben az Ószövetséget,
mondta. – Kérem segítsenek! Biztosítékként csak magamat ajánlhatom, de mivel
szegény vagyok, a világ zsidósága fizeti adósságomat.
 |
| XII. Pius pp |
A kincstárnok rövid időre
eltűnt, felkereste XII. Piusz pápát (azt a pápát, aki a zsidókat mentette, és akit
némely zsidók támadnak). A pápa azonnal segített. A kincstárnok rövid várakozás
után a szükséges arany mennyiséget összekészítve átadta a főrabbinak. Róma
főrabbija egy papírkára ezt írta: átvettem 15 kg aranyat a zsidóság nevében és
aláírta. Búcsúzáskor ennyit mondott a főrabbi: Kérem, köszönje meg nevemben
Őszentségének”. A főrabbi élte az üldözöttek életét: éhezett és fázott,
magára hagyott volt és elfeledett. A megszállás utolsó hónapjait egy szegény
keresztény családnál töltötte. 1944. június 4-én az amerikaiak bevonultak
Rómába. Egyben a főrabbit visszahelyezték székébe és tisztségébe. A
kiengesztelődés ünnepét Zolli főrabbi vezette két segédjével. Az imádság és
ének közben valami ködféle vette körül. Hirtelen végtelen mezőt látott. A zöld
növényvilág közepén ott állt Krisztus fehér köpenyben. Feje fölött kék ég
ragyogott, és a látvány kimondhatatlan békét árasztott. Ugyanekkor hangtalanul
szólt szívében egy hang: utoljára vagy itt! Aznap este a főrabbi hazament,
amikor belépett feleségéhez, felesége így szólt: Ma, amikor a Torah előtt állt,
láttam maga mellett Jézus Krisztust. Fehér volt. A kezét a fejére tette, és
megáldotta magát. Ebben a pillanatban lányuk, Miriam kiáltott: Jézus
Krisztusról beszéltek. Ó papa, tudod, hogy ma éjjel róla álmodtam. Nagyon nagy
volt és nagyon fehér… Zolli főrabbit ezek az egybeesések szíven találták.
Néhány napig gondolkodott, aztán egyértelműen döntött: a zsinagógában már nincs
helyem. Telefonon időpontot kért egy paptól és így szólt hozzá: Tanítson.
Szeretnék megkeresztelkedni.
1945. február 13-án keresztelték meg feleségével
együtt. Miriamot pedig a rákövetkező évben. Az Izrael nevet Eugenio-ra
változtatta, XII. Piusz iránti tiszteletből. E gesztussal köszönte meg a Pápa
zsidóknak nyújtott segítségét, hogy klauzúrás kolostorok pincéjében,
plébániákon, templomokban rejtegette. Másnap a házastársak áldoztak és néhány
nap múlva a Gergely Egyetemen bérmálkoztak.
Zolli Assisi szegényének példáját
követte, amikor mindenét a zsinagógának átadta és 1946. október 3-án felvette a ferences harmadrendet. Élete utolsó tíz éve nem volt sorstalanság, mert
tanított és tanúságot tett Jézus Krisztusról. Átköltözése is csodálatos. 1956.
március 2-án, pénteken három órakor halt meg, mint Krisztus. Sírján ez a
felírat olvasható: Domino morimur Domini sumus (az Úrnak halunk meg, az Úré
vagyunk).
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése