2015. 05. 09.

Magyar kritika-dominó: Surján - Tőkés - Orbán

Tőkés László sem érti Orbán nemzetpolitikáját, hirdeti vastag betűkkel a Magyar Nemzet. Elolvasván a cikket, az ember meg nem érti Tőkés Lászlót. Egyetlen kérdésben kritizál: a Fidesz és az RMDSZ viszonyát helyteleníti. Hogy nyomatékot adjon a véleményének kijelenti, hogy az RMDSZ az erdélyiek MSZP-je.
Érdemes tisztázni a fogalmakat. A nemzetpolitikának alig van, valójában nincs is köze ahhoz, hogy a magyar kormány, illetve a vezető kormánypárt melyik határon túli párttal milyen viszonyban van. Antall József azt vallotta, hogy határon túli ügyekben Budapestnek követnie kell a határon túli magyarság legitim képviselőit. A képlet Erdélyben egyértelmű. Az ott élő magyarok jó nyolcvan százaléka az RMDSZ mögött áll. Emlékszem, milyen zavart okozott annak idején, amikor az RMDSZ mellett és ellen más csoport is megjelent a színen. Nem értjük, mondták Korondon, mire jó ez. Távolról sem állítom, hogy az RMDSZ hibátlan, tökéletes párt. De melyik az? Akik látták a hibákat, nem tudták azokat a szervezeten belül kijavítani. Ennek több oka lehetett. Nem is voltak hibák, amiket annak véltek. Hibák voltak, de a javítani szándékozók alkalmatlanok voltak arra, hogy meggyőzzék a hibázókat, vagy legalábbis a párt döntéshozó testületeit a javítás szükségességéről. Kisebbségi helyzetben erre a kudarcra úgy reagálni, hogy új pártot alapítunk, a magyar közösség egésze ellen bűn. Ezeknek a zavaros pártügyeknek, illetve a Fidesz ehhez való viszonyának nincs köze ahhoz, hogy mit tesz Magyarország a magyarság egészének megmaradásáért.
Nem látni azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország tesz a nemzet egészéért, vagy vakság, vagy rosszindulat.
Tőkés László nyilatkozata egy talajt vesztett ember kétségbeesett vagdalkozása. Régóta látszik ez a leépülési folyamat, amelyik mindannyiunk számára fájdalmas. A temesvári hős nemzetünk egyik ikonja lehetett volna. Sőt volt is, de sajnos nem tudott mit kezdeni a szereppel. Temesvár Tőkés Lászlót messze a napi politika fölé helyezte. Két nemzet hőse, kimondom: jó értelemben vett bálványa lehetett volna. Irányt mutató szobor, már életében is. Kár volt bekenni ezt a szobrot a napi politika mocskával.
Fájdalmas nézni ezt a vergődést, és durva felelőtlenség rásegíteni, hogy még mélyebbre süllyedjen. A Magyar Nemzet pedig sajnos épp ezt tette. Kéjjel teregette ki a szűk körben elhangzott butaságot, csakhogy legyen egy újabb rossz szó Orbán Viktorról.
Próbáljunk úgy gondolni Tőkés Lászlóra, ahogy 1989-ben gondoltunk. Megérdemli. A mai sértettségét pedig nézzük el, mert vajon hányan tudták volna elviselni mindazt, amin ő átment. Vannak helyzetek, amelyek csak egészen kivételes embereket nem tesznek tönkre. Ki állíthatja magáról biztonsággal, hogy jobban csinálná?
Barátsággal köszönt:
Surján László

Magyar-Hon-Lap
**

Forrás: mno.hu
Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László.

A Fidesz európai parlamenti képviselője Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján vett részt. A beszélgetésen nagy hangsúlyt kapott a Kárpát-medencei nemzetpolitika helyzete, különös tekintettel a magyarországi intézkedésekre. Tőkés László meglehetősen szkeptikusan beszélt a kérdésről. Szerinte a Trianon óta eltelt időszak felőrölte a magyarság erejét, „olyanok vagyunk, mint egy horogra akadt nagy hal, amit kifogás előtt kifárasztanak”. A jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépéseit követhetetlennek, átláthatatlannak tartja Tőkés László. A politikus szerint az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Az európai parlamenti képviselő „az erdélyi MSZP”-nek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ).

Szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatja”. Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi választási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével. A beszélgetésen kiemelt szerepet kapott az a kérdés, hogy a szomszédos országok titkosszolgálatai mennyire épültek be a határon túli magyar pártokba, és mennyire befolyásolják azoknak a politikáját. Borbély Zsolt Attila – aki nagymonográfiát írt az RMDSZ történetéről – példákkal igazolta, hogy szerinte román titkosszolgálati beavatkozás következménye az erdélyi magyar autonómia elodázása. Hozzátette: számtalan eset bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes vezetői tudatosan és szándékosan akadályozzák az önrendelkezési törekvéseket, a hangadókat igyekeznek lejáratni, hitelteleníteni.

Raffay Ernő történész – aki az Antall-kormány államtitkáraként a katonai titkosszolgálatokat is felügyelte – elmondta: a mindenkori titkosszolgálatok feladata végrehajtani azt, amit a politikai vezetés elvár tőlük. Az autonómiatörekvések nyilván szemben állnak a román érdekekkel, nem véletlen, hogy az alaptörvény is nemzetállamként definiálja Romániát, így a titkosszolgálatok aktívak a kérdésben. Hozzátette: az ilyen akciók nem új keletűek, az I. világháború előtt gróf Tisza István miniszterelnök is aktívan figyeltette azokat a román politikusokat, akiktől tartott az akkori országvezetés. Gyakori eset volt, hogy a külföldi üdüléseiket is figyelték a magyar titkosszolgálat emberei.

Tőkés László arról is beszélt, hogy a román titkosszolgálat az egyházi bomlasztásban is aktívan tevékenykedik. Mint fogalmazott, egykoron a szekus papok népes tábora települt át Magyarországra is, akik továbbra is aktívan szolgálták a megbízóikat. Hozzátette: „az egyházi vonal terén sok mindent már sikerült tisztázni, ismerjük az ügynökök nagy részét, listát is küldtem róluk Bölcskei Gusztáv volt református püspöknek, de nem történt semmi. Egyéb területeken mindössze pár esetben tudtam megakadályozni, hogy zsíros álláshoz jussanak a román titkosszolgálathoz beépített ügynökök a magyar közéletben” – mondta csalódottan Tőkés. Próbáltuk elérni Bölcskei Gusztávot, kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.

mno.hu / Magyar Nemzet

1 megjegyzés: