2016. 01. 31.

Budapest 2020 - „bemutatkozás lesz a világ előtt”


Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerint a Magyar Katolikus Egyház számára óriási jelentősége van annak, hogy Budapesten rendezik meg a következő eucharisztikus világkongresszust. 
A 2020-as kongresszus helyszínét Ferenc pápa vasárnap délben jelentette be az idei kongresszust lezáró szentmisére küldött videoüzenetében, a Fülöp-szigeteki Cebuban.
Erdő Péter, aki tíztagú magyar küldöttség élén vett részt a Fülöp-szigeteki kongresszuson és koncelebrált a szentmisén, telefonon nyilatkozott az M1 aktuális csatorna Híradójának.
A bíboros hangsúlyozta, hogy a budapesti kongresszus „bemutatkozás a világ előtt és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is”.
Erdő Péter szólt a kongresszust megelőző négyéves felkészülés fontosságáról is, melynek során meghatározzák a rendezvény pontos témáját, teológiai bizottságot alakítanak, vallásos, felkészülő összejöveteleket szerveznek majd. „Nagyon komoly pasztorális előkészítésnek nézünk elébe, ezt kell majd teljes energiával szervezni” – mondta a bíboros.
A katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg.
Magyarország 2020-ban második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.

Soltész: szeretettel fogadjuk majd az embereket a kongresszuson

Soltész Miklós szerint a budapesti eucharisztikus világkongresszuson „az lesz a feladatunk, hogy minél több embert fogadjunk minél több országból és minél nagyobb szeretettel, és megmutassuk Európának, hogy ez óriási nagy dolog”.
Soltész Miklós telefonon nyilatkozott az M1 aktuális csatorna Híradójának vasárnap este. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a tíztagú magyar küldöttség tagjaként részt vett a Fülöp-szigeteki Cebu városában megrendezett 51. nemzetközi eucharisztikus kongresszuson.
MTI


Az Eucharisztikus Világkongresszus zárószentmiséje Cebuban 






A következő eucharisztikus világkongresszus 2020-ban Budapesten

Elgondolkoztál már ezen, hogy jobb ember légy?

Hirdetés: 2016. január 31.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése