2016. 01. 25.

2014. január 26-ra emlékeztek a Hargitafürdői pálosok


P. Bátor Botond OSPPE hargitafürdői perjel
2013. január 30-án, olyan nagy megtiszteltetésben részesültünk, hogy még a Hargita is patyolatba öltözött a magyarországi pálos tartományból jövő testvérek fogadására. Az ég még a nem pálosokat is hamar talpig fehérbe öltöztette, amikor megérkezett P. Bátor Botond tartományfőnök és P. Balla Barnabás. 
Fogadásukra a Szent István Ház kápolnatermében került sor. Megjelentek a Csíkban szolgáló férfi szerzetesek, a ferencesek részéről P. Böjte Mihály és P. Urbán Erik, a piaristákat Dr. Kállay Emil és Sárközi Sándor atya képviselte, de jelen volt a csíkszeredai Magyar Főkonzulátus vezetője dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul. A csíkszeredai Polgármesteri Hivatal képviseletében Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Antal Attila alpolgármester, tanácsosok és hívek Csíkszeredából és Hargitafürdőről. A vendégeket a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia munkaközössége nevében Darvas-Kozma József esperes-plébános köszöntötte. Jelen voltak Szecsete Zoltán, Mihály Imre, Csíki Szabolcs segédlelkészek. Az ünnepélyes fogadás után imádkoztak, hogy a Jóisten segítse és a közeljövőben tudjanak a Hargitán letelepedni.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Darvas-Kozma József és ifj. Czikó László 2016.I.24-én. Fotó: Csúcs Mária
 A pálos atyák jelezték, hogy két hónapig, azaz húsvéthétfőig, április 1-ig maradnak és ez idő alatt felmérik mindazt a lehetőséget és igényt, ami egy új kolostoralapításhoz feltétlenül szükséges. Ekkor meghatározták a szentmisék rendjét is, hogy vasárnap fél 10 órakor és hétköznap este 6 órakor tartják. 
Húsvéti lelkigyakorlatot szerveztek a világi hívek számára, amit március 28-tól, nagycsütörtök déltől húsvétvasárnapi szentmisével fejeztek be.
2013. augusztusban két hétre megjelentek és szolgáltak. A Szent István búcsún, augusztus 20-án Barnabás atya misézett és prédikált.

Augusztus 29-én a pálos rend generálisa és tanácsadó testülete Cestochowában ülésezett és jóváhagyta a magyar rendtartomány új kolostorának alapítását Hargitafürdőn.
Október folyamán a bukaresti Kultuszminisz-térium jóváhagyta a gyulafehérvári róm. kat. érsekség által felterjesztett Hargitafürdői Szent István királyról nevezett pálos kolostort.
November közepén megérkeztek a pálosok, P. Balla Barnabás perjel, és Fr. Szücs Imre testvér és P. Botond tartományfőnök személyében. 
A kolostor állandó két lakójának öt évre szóló tartózkodási engedélyt adott a Hargita Megyei Rendőrkapitányság. Ettől kezdve felpörögtek az események. December 8-án már pálos fogadalomtételre került sor.
A pálos testvérek 2014. január 2. és 6. között részt vettek a csíkszeredai házszentelésen, majd készültek az ünnepélyes beiktatásra.
2014.1.26. vasárnap, évközi III. A – év,   10-11,30 órakor
a hargitafürdői Szent István pálos kolostor megáldása és a Pálos Rend hazatérésnek ünnepsége szentmisével.

A hívek nagy tömege részvételével, jóllehet két napja állandó havazás volt. A két órás szertartás alatt is a szabadba szorult hívek havazásban is kitartottak! ISTEN áldja őket! 
13 koncelebráns volt (nem számítom a világi testvéreket és kedves nővéreket):
A Gyulafehérvári főegyházmegye részéről:   6
Jakubinyi György érsek
Tamás József segédpüspök
Potyó Ferenc általános helynök
Darvas-Kozma József csíkszeredai Szent Kereszt plébánia esperes-plébánosa, a pálos betelepítéskezdeményezője és végrehajtója
László Rezső Kapnikbánya plébános, volt első hargitafürdői plébános
Simó Gáspár a csíkszeredai katolikus Segítő Mária spirituálisa
Az Első Remete Szent Pál Rendje (Pálosok) részéről:  3
Bátor Péter P. Botond, a Pálos Rend (O.S.P.P.E.) magyar rendtartományának tartományfőnöke, részidőben a hargitafürdői pálos plébánia és rendház tagja
Balla Péter P. Barnabás atya, a hargitafürdői pálos plébánia plébánosa és rendház állandó lakója
Mátyás János P. Mihály segédlelkész, a pécsi konvent állandó lakója
Az egri egyházmegye részéről: 1
Balpataki Béla nyugalmazott sajóládi plébános, pálos confrater, Girincs
A „szorosabb renden levő” Erdélyi Stefanita Ferencrend részéről:  2
Orbán Szabolcs erdélyi tartományfőnök („főatya”)
Papp Leonárd székelyudvarhelyi atya
A Kegyes Tanítórend (Piaristák) részéről:   1
Sárközi Sándor atya, Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium lelki atyja
A miskolci apostoli exarchátus részéről: 1
Biró István helyettes parókus, Komlóska

Boldog Özséb himnusz   Írta Gérecz Attila (1929 - +1956.XI.7.
Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének,
add Urunk, hogy rab és szegény,
mind testvérre leljünk,
áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk
sötét erdő súgja vissza
csöndes imádságuk:
“Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”

        Szállj, ragyogj te mennyei fény,
        angyalszárnyú ének,
        fájó szívén: magyar szívén
        minden remetének,
        add Urunk, hogy rab és szegény,
        mind testvérre leljünk,
        áldd meg hazánk, hogy a remény
        átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

        Szállj, ragyogj te mennyei fény,
        angyalszárnyú ének,
        fájó szívén: magyar szívén
        minden remetének,
        add Urunk, hogy rab és szegény,
        mind testvérre leljünk,
        áldd meg hazánk, hogy a remény
        átölelje lelkünk!

        (Váci fegyház, 1955.)    (Zenéjét szerezte Ottó Ferenc)
A hargitafürdői pálosokról ajánló:

A pálosok Erdélyben kolostort alapíthatnak - határozat

Pálosok Erdélyben: Az Istenbe vetett bizalom és remény jele – VIDEÓVAL

A pálosok Isten segítségében bíznak

Hargita – Szent Kereszt monostor

Hazatértek a pálosok 

Kapcsolódó cikkek: 
Remete Szent Pál
Szent Pahómiosz
Szent Zoerárd András és Benedek
Boldog Özséb
Újból Székelyföldön szolgálnának a pálosok
Remeték Magyarországon a XIII. században
Van megoldás - magyar találmány
Pálosok a Hargitán - videó felvétel
Jövőben gondolkodó pálosok
A pálosok érkezésére készülünk

A pálosok bora
Vezér Ferenc mártírsorsú pálos atya
P. Vezér Ferenc pálos újratemetése

Az én szerzeteseim: a fehér barátok

Az én szerzetesem: P. Bátor P. Botond OSPPE szerzetes

Szívük egy részét adták

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése