Az egyház mindig nagyra értékelte a gondolkodó, kérdező és kereső
embert. A tudományról azt vallja, hogy az nincs és nem is lehet ellentétben a
hit igazságaival, mert a teremtő Isten és a kinyilatkoztató Isten ugyanaz a Valaki.
Az igazi tudás közelebb viheti az embert Istenhez. Ezt igazolja a hívő tudósok
nagy száma, mert a a hit értelmes meghódolás
Isten előtt.
A tudás szorgalmas munkával megszerezhető, viszont a bölcsességet
Isten adja, hogy megtaláljuk a megnyugtató választ az élet nagy kérdéseire.
Felismertük-e életünk végső célját és felhasználjuk-e a hozzá vezető
eszközöket?
Isten bölcsessége a választott nép között lakik (Sir 24, 1-4; 12-16). Az
ószövetségi szent író megszemélyesíti a bölcsességet, mely Istentől származik és
közreműködött a teremtésben. Így is mondhatjuk, hogy az a bölcs program, amit
Isten elgondolt és amelynek közvetítő szerepe volt a Teremtésben. Ez a bölcsesség mindig Istennél
teljesít szolgálatot. Mikor Isten kiválasztotta magának Izraelt, attól fogva a
választott népben talált magának végleges lakhelyet a bölcsesség. Isten a
törvényben a bölcsesség adományát adta népének. E törvény beható tanulmányozása
igazán bölccsé teszi az embert. A szent sátorban, majd a templomban is teljesített
szolgálatot.
Az újszövetségi
kinyilatkoztatás azonban már ebben a bölcsességben a Fiúnak, az Igének az
előképét látta. Ő is közöttünk vett lakást és Istennek tetsző életre oktat
bennünket. „Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől
bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett”
(1Kor 1,21). Az isteni bölcsesség tovább működik a világban az Egyházon
keresztül, melynek istentiszteleti központja Krisztus. Az ige és az áldozati
asztal mindig terítve van számunkra. Nyitott szívre talál-e bennük Isten igéje?
Mit vagyunk készek fogadni?
Itt mindjárt megemlítem, hogy nagy
különbség van a bölcsesség és a tudás között. A tudás a szerzett ismeretek összességét,
rendszerét jelenti, ellenben a bölcsesség Isten adománya.
A tudós lehet, olyan ember, aki a
tapasztalható világ nagyon sok részletét ismeri, de nem adhat megnyugtató választ,
megoldást emberi létünk sok-sok buktatójára. Egyszerűen az élet útvesztőiből nem
látja a kiutat, a végső célt. A bölcs olyan ember, aki a bölcsesség
birtokában nagy élettapasztalattal rendelkezik, megfontolt és érett
ítélőképességű, vagyis aki madártávlatból átlátja az élet labirintusát, az
összefüggéseket, és látja a kiutat, a végső célt. Az élet lényegét, a
fogantatástól az átköltözésünkig, az Istentől Istenig tartó kibontakozó szeretetpályánkat
volna jó látni. Bölcs dolog az első helyre mindig az Istent állítani, s utána
mást besorolni. A kinyilatkoztatás fényében életünk célját, a világ javainak
eszköz voltát látni, bölcsességre vall. Ilyen bölcs szántóvető emberrel találkozott
Mátyás király is, aki három dolgot kérdezett a földművestől, aki nagyszerűen
válaszolt.
A Hargita nyugati
oldalán fekszik Szentegyháza, Kápolnásfalu és Lövéte. Ezekben a falvakban búcsúzáskor
így köszön a lakosság apraja és nagyja: Isten maradjon! Évszázadok alatt
gyakran leégtek a porták, villámcsapás vagy gondatlanság miatt. De egyet
megjegyeztek az ott lakók, ha hitük, bizalmuk van Istenben, akkor az elhamvadt
házak, csűrök helyett Isten segítségével újat tudnak építeni. Az újjáépítéshez
hit kell. Ez a hit, ez az Isten maradjon. Vajon itt meg van-e ez a bölcsesség,
amikor újjá akar épülni az ország vagy a vidék? Számítanak-e az emberek Isten
segítségére, vagy a Világbanki kölcsönre és az EU-s támogatásra alapoznak? Az
átalakuláshoz is bölcsességre van szükség.
Az Isteni bölcsesség tetőfokát Jézus Krisztusban érte el, aki tanításával
és életével megmutatta az üdvösség útját (Jn 1, 1-18). Szakaszunk azonos a
karácsonyi ünnepi mise evangéliumával. Szent János bevezetője, mély értelmű
teológiai himnusz. A bevezetőben már megadja evangéliumának az alaptételét. Az
indítása „kezdetben” utal a teremtés könyvének első versére: „Kezdetkor teremtette
Isten az eget és a földet.” Itt új teremtésről van szó, amikor a „kegyelem és
az igazságosság” az Ige, azaz Jézus Krisztus által valósult meg.
Az Ige emberré
levését Isten már előre jelezte képekben. A törvény és a próféták
megismertették hatalmát, irgalmát és akaratát. A Fiú megtestesülésében azonban
feltárult az Atya isteni lényege, és egyetemes üdvözítő akarata. Amikor nekünk
adta a Fiút, akkor végérvényesen elkötelezte magát, hogy gyermekévé fogad és
mindent megad üdvösségünk érdekében. A Krisztusba vetett hit által ezt a
kegyelmet kapjuk meg. Mindezt a kinyilatkoztatás fényében látni bölcs dolog.
A keresztény ember
Jézus új parancsa szerint berendezi, hogy néhány évtizedre korlátozott életét
egy meghatározott földrajzi térben célszerűen élje meg: „Terünk szűkös, időnk
véges,/ Mégis azért adni kéne /Világunknak valamit.”
A keresztény ember bölcsességére
vall, hogy minden földi értéket relatívnak tart, mert egyszer minden elmúlik. Aki
végképpen itt a földön akar berendezkedni, annak életét - az addig rendezettnek
vélt életét - egyszer az evilági bajok fel fogják úgy forgatni, ahogy 2004. dec. 26-án a Cunami, szökőár felforgatta több millió ázsiai ember életét.
„Az
Úr, események által fordítja életed nyelvére az Evangéliumot.” (M. Quoist ) Ilyenkor,
azonnal ragadjuk meg az alkalmat és teljes szívből forduljunk Isten felé. Kis
szent Teréz bölcsen mondta: „Istennél nem az idő számít, hiszen ő örökkévaló. Nála csak
a szeretet számít.” A földi ember horizontján pedig egy kicsi egészség és néhány év.
Isten rejtett üdvtervét mindenkinek feltárta Jézus Krisztusban (Ef 1, 3-6;
15-18). A Fiú megtestesülése az Atya örök gondolata és terve volt. Benne
kiválasztott bennünket az üdvösségre, megadta az istengyermekség kegyelmét,
hogy Krisztussal együtt dicsőítsük az ő irgalmát életünkben. De nekünk is
imádkoznunk kell a bölcsesség és a kinyilatkoztatás kegyelméért, hogy
adományait megértsük, s azokért állandóan hálát adjunk. Különösen értékelnünk
kell a reményt, amelyet elénk tűzött, és az örökséget, amelyet biztosított
gyermekeinek.
Az életünket
behálózó sok gond, baj, betegség, neheztelés, vagy a másik oldalon jelentkező siker,
jólét és gazdagság ne vakítson el bennünket. Ezeket Jézus bölcsességével a
magunk javára fordíthatjuk úgy, hogy, amit nem tudunk megváltoztatni,
elviseljük, mint keresztet. Nagy Szent Leó pápa írja: „A bűnös embert a
rosszasága bűnhődésre juttatja, az igaz embert a szenvedés elviselése
dicsőségbe” (LH IV. 161. o.). Viszont a jólétet is használjuk fel bölcsen,
ahogy egykor Árpád-ház szép virága, Szent Erzsébet tette.
A megtestesült isteni
Bölcsesség, a testté lett Ige, Jézus Krisztus árasszon el bennünket
szellemi fényével, bölcsességével ebben az újesztendőben, hogy „megértsük, milyen reménységre
hívott meg” és „milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek
készített.” Ebben a perspektívában jól és bölcsen mondhatjuk ezt a kínai
imádságot:
„Uram, újítsd meg
egyházadat - és kezdd el velem.
Uram, építsd egyházközségünket - és kezdd el
nálam.
Uram, áraszd békédet mindenhová a földön - és
kezdd el általam.
Uram, add szeretetedet és igazságodat az
embereknek - és íme eszközként elsőnek jelentkezem.”
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése