2016. 01. 05.

140 éve született a jóléti német állam megteremtője

Száznegyven éve, 1876. január 5-én született Kölnben a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) első szövetségi kancellárja, a második világháború utáni német újjászületés atyja, Konrad Adenauer. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Eredeti neve Konrad Hermann Joseph Adenauer volt. A családi hagyományokat követve katolikus gimnáziumba járt Kölnben, az állam- és jogtudományi egyetemet Freiburgban, Münchenben és Bonnban végezte. Politizálni 1906-ban kezdett a Centrumpárt tagjaként. 1909-ben már Köln polgármesterének első helyettese volt, 1917-ben pedig őt választották a nagyváros első emberévé.

Köln polgármestere és lehetséges kancellárjelölt

Tizenhat éven át állt Köln élén, a weimari köztársaság idején a legnépszerűbb politikusok között tartották számon. Többször is emlegették kancellárjelöltként, de úgy döntött, hogy a biztos kölni széket nem érdemes kockáztatni a bizonytalan tisztségért. 1921-től 1933-ig a Porosz Államtanács elnökeként is tevékenykedett. A nácik felmentették tisztségeiből, nyugdíjazták, és 1934-ben, majd a Hitler elleni 1944-es merénylet után le is tartóztatták. A deportálandók listájára is felkerült, végül 1944 decemberében szabadult.

A II. világháború után vált országos politikussá és lett németország első szövetségi kancellárja

1945-ben rövid időre ismét Köln polgármestere lett, majd fokozatosan országos politikussá, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezéralakjává nőtte ki magát. 1948-ban a nyugatnémet Parlamenti Tanács alkotmány-előkészítő gyűlésének elnöke lett, egy évvel később a Bundestagban a CDU és a keresztényszocialista CSU közös frakciójának vezetőjévé választották. A konzervatív oldalon sikerült létrehoznia a polgári koalíciót.
Német Szövetségi Köztársaság, 1977. május 2. Konrad Adenauer német politikus, a Német Szövetségi Köztársaság elsõ kancellárja, 1876. január 5-én született Köln-ben. Meghalt 1967. április 19-én Bad Honnef-Rhöndorf-ban. A képen: Konrad Adenauer, szövetségi kancellár, a Keresztény Demokrata Unió vezetõje. MTI Fotó/NSZK
Hetvenhárom éves volt, amikor 1949. szeptember 15-én a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjává választották. Célul tűzte ki a stabil demokrácia létrehozását, és a háborús vereség utáni elszigeteltség, kiszolgáltatottság leküzdése érdekében az ország csatlakozását az akkor alakuló európai, illetve atlanti szervezetekbe. Mindezt korát meghazudtoló lendülettel tette. Háromszor, 1953-ban, 1957-ben és 1961-ben választották meg kormányfőnek, nevéhez fűződik az úgynevezett kancellári demokrácia kialakítása, melynek lényege, hogy az alkotmány alapján egyébként is széles hatáskörrel rendelkező kormányfő szinte mindenki mást háttérbe szorít.

Túlélt egy merényletkísérletet is

1952-ben merényletet kíséreltek meg ellene, minden valószínűség szerint az izraeli Irgun ügynökei, de a háború utáni érzékeny politikai légkörben Adenauer inkább az ügy eltussolása mellett döntött. 1955-ig a külügyminiszteri tisztséget is ő látta el, s minden lehetséges fórumon azon dolgozott, hogy bevonja Németországot az ötvenes évek elején meginduló európai integrációs folyamatokba. 1954-re sikerült rendeznie a kapcsolatot a nyugati államokkal és eloszlatnia a Németország megerősödésétől tartó aggodalmakat. Csatlakozott Robert Schuman francia külügyminiszter európai integrációs tervéhez, szorgalmazta Németország belépését a Montánunióba, s fontos szerepet szánt országának a formálódó Európai Gazdasági Közösségben. 1963-ban barátsági szerződést írt alá De Gaulle francia elnökkel, és Izraellel is megállapodott a kárpótlásról, valamint a diplomáciai kapcsolatok rendezéséről.

A német gazdasági csoda egyik atyja volt

Gazdasági miniszterével, Ludwig Erharddal együtt a német gazdasági csoda megteremtőjének számít, intézkedéseik révén sikerült megteremteni a szociális piacgazdaság egyik mintapéldáját, a klasszikus jóléti államot. A kettészakított Németország ügyében mindvégig az egyesítés mellett foglalt állást. Markánsan antikommunista politikát folytatott, miközben 1955-ös moszkvai látogatása alkalmával sikerült elérnie az utolsó német hadifoglyok elengedését. Az 1961-es választásokon a CDU/CSU elveszítette abszolút többségét, és Adenauer is fokozatosan vesztett népszerűségéből. Két évvel később lemondott, utóda Ludwig Erhard lett.
Az európai egység fáradhatatlan híve 91 éves korában, 1967. április 19-én halt meg a Bonnhoz közeli Rhöndorfban. Több mint tizennégy éven át ült a kancellári székben, személye nemcsak hazájában, hanem egész Európában nagy tiszteletnek örvendett. Emlékét nevét viselő alapítvány is őrzi. 2015-ben a német-magyar barátság éve alkalmából a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány köztéri mellszobrot állított tiszteletére a politikus nevét viselő úton, a budapesti Városligetben.

magyaridok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése