2016. 01. 12.

Orbán és Kaczynski menthetik meg az EU-t

Lengyelországban és Magyarországon eurorealisták vannak hatalmon, akik Nagy-Britanniát fontos szövetségesnek tartják, és nem érdekük, hogy szétessen az Európai Unió írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
„David Cameron brit miniszterelnök budapesti látogatása megmutatta, hogy (Jaroslaw) Kaczynski és Orbán (Viktor) meglepő módon az Európai Unió egységének a megmentőivé válhatnak” – vélte Martin Ehl, a tekintélyes újság külpolitikai rovatának vezetője Hogyan menti meg Kaczynski és Orbán az EU-t című kommentárjában.
Martin Ehl szerint egyértelmű, hogy sem Lengyelország sem Magyarország számára nem lenne jó, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból. Mindkét ország ezért London értésére adta, hogy támogatja a brit reformterveket, kivéve azt a pontot, amely a más EU-tagországokból érkezett munkavállalók szociális juttatásait érinti.
„Az erős nemzetállamok szövetsége, amelyben európai eszközök áramlanak a nemzeti költségvetésekbe, és egy működőképes közös piac ugyanis pontosan az, amire a lengyel és a magyar konzervatívoknak szükségük van” – szögezte le a szerző. Működőképes közös európai piac és a nyugati cégekkel folytatott együttműködés nélkül egyik ország gazdasága sem tudna úgy fejlődni és annyi munkahelyet biztosítani, mint most – tette hozzá.
Euroszkeptikusnak nevezni Kaczynskit és Orbánt, tekintettel még akár az unióban növekvő pesszimizmusra is, megtévesztő. Mindketten inkább eurorealisták. Az erős nemzetállamok Európája, amelyet a britekkel együtt mindketten követelnek, ugyanis éppen az a cél, amely felé a pénzügyi és menekültválság, valamint a brexit veszélyének árnyékában az Európai Unió tart – zárta kommentárját a cseh Hospodárské Noviny. 

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése