2016. 01. 10.

Lelki növekedésünk állomásai



A gyermeket nevelő családok közelről megta­pasztalják, milyen csodálatos az ember fejlődése attól a pillanattól kezdve, amikor az újszülöttet hazahozzák a családba, látják azt, hogyan nö­vekszik hétről-hétre, évről-évre. Az idő gyorsan telik. A gyermek felnőtt lesz, helyét és küldeté­sét keresi a világban. 
Az ember viszont nemcsak test, hanem lélek is. A testi fejlődés mellett legalább olyan fontos a lelki növekedés is. Akárcsak a testi növekedés esetében, a lélek fejlődésének is vannak nagy ál­lomásai. A lelki életben is szükséges az újjászüle­tés, majd az új élet megerősítése és ápolása. A lé­lek is megsérülhet, amikor ápolni és gyógyítani kell. Majd az ember küldetésének megéléséhez szüksége van segítségre, hogy jó törekvései való­ban gyümölcsözőek lehessenek. 
A lélek útjának vannak tehát nagy fordulópontjai. Isten ilyen­kor különös módon segítségünkre akar lenni. Jézus hitünk szerint az egyházra bízott hét szentséget, amelyek által Isten látható jelekkel, érez­hető módon akarja kegyelmét közvetíteni.
A lelki újjászületés mozzanata a keresztség. Viszont minden, ami él, gondozásra szorul. A bérmálás és az oltáriszentség szentségei ezt az új életet ápolják és erősítik bennünk. E három szentség, vagyis a keresztség, bérmálás és eucharisztia (oltáriszentség) által válunk teljes jogú keresztényekké. Ezeket nevezzük a keresztény beavatás szentségeinek, mert a teljes keresztény életbe kapcsolnak be bennünket.
Van két szentség, amely által Isten gyógyíta­ni akar. A szenvedés lelkileg és testileg mind­annyiunkat próbára tesz. Ez a két szentség a bűnbocsánat szentsége és a betegek kenete.
A küldetésünk teljesítésében Isten szintén se­gítségünkre akar lenni. Ezt teszi az egyházi rend, vagyis a papság és a házasság szentsége által. Egy-egy szentség tehát keresztény életünk fontos állomása, amikor Isten számunkra egy látható jel által (pl. víz, olaj, kenyér és bor, kézrátétel stb.) kegyelmét közvetíti a lelki újjászü­letéstől az új élet ápolásán és gyógyításán át a küldetésünk teljesítéséig. 
Az Újszövetség Jézus által alapított hét szent­sége tehát a következő: a keresztség, a bérmálás, az oltáriszentség (eucharisztia), a bűnbocsánat szentsége, a betegek kenete, az egyházi rend (papság) és a házasság.
Szilvágyi Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése